A McLaren fejleszteni fogja boxkiállásoknál használt felszereléseit

A McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl elmondta, hiába lesznek 2021-től előregyártott felszerelések a boxokban, idei problémáik megkövetelik, hogy már most új eszközöket vásároljanak a problémák elkerülése végett.

Lando Norris, McLaren MCL34, arrives on the grid with his mechanics

Fotót készítette: Andrew Hone / Motorsport Images

A McLaren, miután idén többször is problémákba ütközött a kerékcserék folyamán, úgy döntött, a 2020-as szezonra készülve új eszközökkel fogják felszerelni boxukat.

A csapatfőnök, Andreas Seidl elmondta, az idén tapasztalt problémák mutatják, létfontosságú számukra, hogy ezeket a fejlesztéseket véghezvigyék, hisz nem engedhetik meg maguknak, hogy ilyen gondok tegyék tönkre versenyeiket:

„A szezon végeztével pontosan tudjuk, hogy mik azok a területek, amit a kocsin, a csapatban, a boxkiállásoknál fejlesztenünk kell. Ahogy pár futammal ezelőtt mondtam, utóbbi elég nagy tétel, főleg a szerszámok, amiket a kiállásoknál használunk.”

Még több F1 hír:

„Egyértelmű tervünk van arra, hogyan tudunk ezen a helyzeten javítani, hogy hogyan akarunk eljutni oda, ahol a legjobb csapatok vannak, most már csak idő kell, hogy ezt a gyakorlatba is átültessük.”

A McLaren annak ellenére szeretné ezeket a fejlesztéseket elvégezni, hogy 2021-től már minden csapat előre gyártott szerszámokat fog kapni a boxba 2021-től:

„Szerintem van ennek a befektetésnek értelme, még ha csak jövőre is szól. Tekintve, mennyi pontot veszítettünk el idén ezek miatt a problémák miatt, simán megtérülhet.”

Seidl azt is elmondta, teljes mellszélességgel támogatja azt a tervet, hogy minden csapat ugyanolyan felszerelést használjon, ami szerinte segíthet kiegyenlíteni a feltételeket a boxutcában.

„Még a standard eszközökkel is az emberi teljesítményre lesznek kihegyezve a boxkiállások. Ez jó, mert mi továbbra is szeretnénk, hogy ezek a jövőben is a futamok szerves részei legyenek.”

„Ugyanakkor, a mi szempontunkból, van annak is értelme, hogy ezek egyfajta eszközök legyenek, hiszen ezzel közép-, és hosszútávon rengeteg pénzt fogunk megspórolni.”


Hollandiában nagy erőkkel zajlanak a munkálatok, hogy 2020-ra minden a helyére kerüljön. A pálya jelen állapotában használhatatlan, de ha az elkészül, az egyik legélvezetesebb kanyart tartalmazhatja.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Renault teljesen kivan az F1-es gumiszabályoktól
Következő cikk Az egykori F1-pilóta szerint 2021-ben a Renault-ba mehet Alonso

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország