A Haas feláldozta a délutánt az új első szárny miatt

Kevin Magnussen pénteken kipróbálta a Haas F1 Team új első szárnyát, miközben Romain Grosjean a balesete miatt lezúzta a saját verzióját. Az adatgyűjtés ezúttal is a dánra maradt, de az új elem lekerül a gépről.

Kevin Magnussen, Haas F1 Team VF-19

Kevin Magnussen, Haas F1 Team VF-19

Steven Tee / Motorsport Images

A Haas F1 Team felemás napot zárt Austinban pénteken, mivel Kevin Magnussen sok fontos adatot gyűjtött, addig Romain Grosjean összetörte az autóját. A francia nagy sebességnél vesztette el az uralmát a gép felett, aminek az elejét csapta oda a gumifalnak. Az első szárny eltört, valamint a felfüggesztés is nagyobb károkat szenvedett.

Magnussen egyik fő feladata volt az új első szárny tesztelése is. A koncepció azonban a hétvége további részében már nem fog helyet kapni az autókon. A dán hangsúlyozta, maga a teszt elsősorban 2020-ra vonatkozik, miközben adatokat gyűjtöttek arról, hogy a számok mennyire egyeznek a szélcsatornás eredményekkel.

„Az FP1-ben a szokásosnál jobban kellett próbálgatnunk az autót, mert tudtuk, hogy sok mindent kell tesztelnünk délután. Tehát az FP2 inkább egy aerodinamikai teszt volt számunkra, és nem igazán kaptuk meg azt a beállítást, amit versenyzőként akartunk. Gondolok itt a finomhangolásra és így tovább.”

„Most már megvan a szükséges adatmennyiség, és holnap visszatérünk a szokásos autóhoz, valamint megpróbálunk többet kihozni belőle. Maga az autó teljesen más volt az FP2 szempontjából, és csak teszteltük a különböző dolgokat. Figyeltük az összefüggéseket és adatokat gyűjtöttünk. Tudtuk, hogy nem lesz olyan jó a helyzet, de ez nem meglepő.”

„Ezek a dolgok összetettek, és szükség van arra, hogy összekapcsoljuk a pályát a szimulátoros és szélcsatornás adatokkal.”


A következő videós anyagban virtuálisan járhatjuk be az austini versenypályát, mely 2012-ben mutatkozhatott be a Forma-1-ben. Egy hajtósabb kör a Williams autójával.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Leclerc-nek a gázpedállal volt gondja az FP1-en
Következő cikk Módosítások Austinban az F1-es pálya minősége miatt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország