A gumikopás a Ferrari halála

Silverstone-ban az időmérőn a Red Bull és a Ferrari a vártnál jóval közelebb volt a Meredesekhez, a futamon azonban az ezüst nyilak kilőttek a mezőnyből. Az Auto Motor und Sport igyekezett elemezni, miért lehet ez.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10, leads Charles Leclerc, Ferrari SF90, Max Verstappen, Red Bull Racing RB15, Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15, and Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

A silverstone-i pályát mintha a Meredesnek építették volna. A gyors, közepes és lassú kanyarok kavalkádja néhány egyenessel Barcelonához, vagy Paul Ricardhoz hasonlóan egyből az ő malmukra kellett volna, hogy hajtsa a vizet. Ehhez képest a megszokott fél másodperces különbség a Ferrarikhoz képest nyolc század, a Red Bullokkal szemben pedig kevesebb, mint két tized volt, úgy, hogy Leclerc a legjobb körébe belehibázott, Verstappennek pedig gondja volt a turbóval.

Akik ez alapján szoros futamra számítottak, azoknak csalódnia kellett. Mindennél többet mond Lewis Hamilton utolsó köre a harminckét körrel azelőtt feltett keményeken: Leclerc legjobb idejénél 1,9, Gaslyénél 2,1 másodperccel ment jobbat. Még Verstappent is egy jó másfél másodperccel verte volna biztosan, az ő ideje azonban, mivel sokáig sérült autóval versenyzett, irreleváns.

Még több F1 hír:

Tehát a Red Bull és a Ferrari jönnek föl – a Red Bull kicsit gyorsabban – de ez még mindig nem elég ahhoz, hogy a körülmények közrejátszása nélkül versenyre kelhessenek velük. Konkrétan a brit hétvégén a hidegebb aszfalt jelentette a kihívást a németeknek, amelyre már pénteken felkészültek, de reagálni nem tudtak rá tökéletesen.

Szombaton tíz, vasárnap hat fokkal volt hidegebb a pálya talaja, mint a szabadedzések folyamán, és emiatt a Mercedesnek is nehezebb bemelegíteni a gumikat, a többi csapat pedig könnyebb feladatnak találja nem túlhevíteni őket. Ennek következtében múlt szombaton a Ferrari és a Red Bull eleve jobb gumikkal érkeztek a pálya harmadik szakaszába, és itt csak két tizedet veszítettek.

Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15, battles with Lando Norris, McLaren MCL34, at the start of the race

Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15, battles with Lando Norris, McLaren MCL34, at the start of the race

Fotó készítője: Colin McMaster / LAT Images

Amit sokan figyelmen kívül hagyhattak az az, hogy a pálya az évek alatt sokat egyenesedett. A majd 6 kilométeres táv négyötödét padlógázon teszik meg a versenyzők. Sok korábban kanyargósabb részt, mint az Abbey, vagy a Copse, kiegyenesítettek, ezért kevesebb esélye van a Mercedesnek kihasználni a leszorítóerejét.

Ilyen azonban a Maggotts, a Becketts, a Chapel és a hangár utáni Stowe-kanyarokon átívelő szakasz. Ezek a kanyarok a megfelelő leszorítóerő hiányában továbbra is falják a gumikat hosszútávon, és az ábra alapján a Mercedes volt az egyetlen, akik fel tudtak nőni az általuk támasztott kihíváshoz, amivel meg is nyerték a versenyt.

Még több F1 hír:

A Ferrariktól egy körön továbbra is van tartanivalója az ezüstnyilaknak, de a versenyeken már a Red Bullok a komolyabb ellenfelek, mert, ahogyan azt Mattia Binotto is elismerte, jobban épségben tudják tartani a gumikat, mint a vörösök. Bárhol is találtak a maranellói gyárban extra teljesítményt a kvalifikációkra, az vasárnapra elvész.

A Red Bull autója jobban kiegyensúlyozott, ezért nem farolnak annyira a kanyarokban, és ezzel kímélik az abroncsokat. A Franciaországban bemutatott aerodinamikai csomaggal együtt ez elsősorban az új első szárny érdeme, amely anélkül tud több leszorítóerőt generálni, hogy a hátsó tengely instabillá válna. Még tudnának ebben persze fejlődni, de a Honda motorjain is van mit csiszolni, legalábbis erő tekintetében.

A Ferrari azonban, akik már régen nagy elánnal álltak neki a feladatnak, továbbra sem tudták megtalálni a megfelelő tapadást. Pénteken ezt a gumik gyors elhasználódással köszönték meg. Szombatra kicsit lazítottak a felfüggesztésen, amitől a gumik tovább éltek, de bizonytalanabbá vált az autót vezetni – mint ahogy az Vettel teljesítményén meg is látszott. Hosszútávon azonban ez a megoldás sem kézenfekvő, mert mind Ausztriában, mind múlt vasárnap látszott, hogy a verseny elején a megtankolt autó súlya még segít, azonban a későbbi szakaszokban egyértelműen problémák jelentkeznek az autóval.


Adrian Newey fia igencsak forró pillanatokat élt meg Super Formula sorozat negyedik fordulójában, amikor tankolás közben lángra kapott az autó, de a pilóta és a személyzet is nyugodt maradt.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton a tartósabb gumikban látja a jobb versenyzés kulcsát
Következő cikk Honda: Talán közelebb vagyunk a Mercedeshez, mint hittük…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország