A Forma-1 féket válthat az egyszerűsödés jegyében

A Forma-1 csapatai könnyedén állhatnak át szén-kerámia fékekre, abban az esetben, ha még közútibb verzióra áll át a sportág. Egy újabb változás várható a királykategóriában, mely itt-ott érezhető lehet.

ferrari SF90 front brake detail

Fotót készítette: Giorgio Piola

A száguldó cirkuszban jelenleg szénszálas féktárcsákat használnak a csapatok, ezt a típust először az 1970-es évek végén használták. Azonban ez a verzió szélesebb körben nem terjedhetett el, mert vizes, illetve hűvös körülmények között sokkal nehezebb felmelegíteni. Ugyanakkor szénszálas-kerámia féktárcsák már jelenleg is vannak közútra szánt sportautókban, és az egyik gyártó biztos benne, hogy meg tudnának felelni a Forma-1 követelményinek is.

"A fékrendszerek jövője nem szükségszerűen a szénszálas irány" - állítja a Brembo ügyvezetője, Mario Almondo a Motorsportnak nyilatkozva. "A Brembo úgy látja, hogy a mindennapi közúti autókban használt anyagok nagyobb teljesítményre is képesek. Ilyen például a karbon-kerámia fék, amelyet a McLaren Sennában is használnak. Ha a Forma-1-nek szüksége lenne rá, abba az irányba is indulhatnánk."

Még több F1 hír:

A szénszálas-kerámia tárcsák ugyanazokkal a pozitív tulajdonságokkal rendelkeznek, mint a pusztán szénszálas társaik, de tartósabbak, mert a gyártásuk során használt kerámia termikus tűrőképességet biztosít. Az extra élettartam azt is jelenti, hogy a használat során kevesebb szén-dioxid keletkezik, ami környezeti előnyökkel jár. Kérdésre Almondo azt állította, hogy a tárcsák akár hét nagydíjat is kibírhatnának csere nélkül.

"Emellett a szénszálas-kerámia típus nem bocsát ki szén részecskéket, így még környezetkímélőbb. Ez ugyan nehezebb, de ugyanolyan teljesítményre képes, még az F1-ben is. A súly okozhat problémát, de erről még beszélhetünk" - mondta a szakember.

Az F1 múlt hónapban meghirdetett tendere szerint az F1 2021-től a szokványosabb fékrendszerre áll át. A Brembo a féktárcsák és a fékrendszer kapcsán is jelentkezett, azt remélve, hogy verseny helyzetben bizonyíthatják be, hogy a legjobbak a piacon. "A Brembo a pályán akar a legjobb lenni, ezért versenyt szeretnénk. Ez a mi filozófiánk, mindig is ez volt, és sosem fog változni. Ugyanakkor az F1 jelenleg a költségcsökkentésen dolgozik, és a fékrendszerek sem jelentenek ez alól kivételt" - mondta Almondo.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Új partner a Mercedesnél, Hamilton külön örülhet
Következő cikk Változtatnak-e a Mercedes F1-es szerepvállalásán a nemrég történtek?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország