A Ferrari új első szárnya, amely Maranelló tanulékonyságát bizonyítja

A Ferrari nem volt rest azonnal elkészíteni a saját változatát az egyik folyamatosan terjedő 2023-as dizájnelemből, ami reménysugarat jelenthet az évet gyengén kezdő patinás csapat szurkolóinak.

Ferrari SF-23 front wing end plate detail

Ferrari SF-23 front wing end plate detail

Giorgio Piola

A mezőnyből a Ferrari érkezett a legtöbb módosítással a 2023-as F1-es szezon második versenyére, a Szaúd-arábiai Nagydíjra. Míg az autók többségénél a változtatások csak az alacsonyabb leszorítóerős csomagok megjelenését jelentették, a Ferrarinál azonnal nekiláttak az eddigi tapasztalataik és a mezőny megoldásainak vizsgálata után a módosításokhoz.

A Ferrari a mezőnyt és az F1-es közösséget is meglepte, hogy az SF-23 bemutatóján az autó első szárnyán ott voltak azok a kis terelőbajszok, amelyeket a Mercedes autójáról tavaly még levetetett az FIA.

A terelőelemek az outwash hatást kívánják felerősíteni, azonban a Ferrari első szárnya ettől függetlenül kihagyott egy trükköt. A csapat továbbra is nagyon konzervatívan kötötte a szárnyvéglaphoz a vízszintes terelőelemeket.

Ferrari SF-23 front wing comparison

Ferrari SF-23 front wing comparison

Fotó készítője: Uncredited

A Mercedes extrém tavalyi kialakítása mentén a csapatok többsége elkezdett törekedni arra, hogy a szárnyvéglap hátulját minél részletesebben megformázzák, mivel ezen az apró területen is fel tudják erősíteni az outwash hatást. A piros nyíl jelzi, hol látott neki a Ferrari a szárnyvéglap módosításának. Biztató, hogy már az év második versenyére le tudtak gyártani egy új elemet, és a megoldás puritánsága miatt biztosak lehetünk abban, hogy a Ferrari még módosítani fog az első szárnyán.

Mercedes W14 front wing detail

Mercedes W14 front wing detail

Fotó készítője: Uncredited

Részben azért, is mert a csapatok arra is rájöttek, hogy a szárnyvéglap belső felére is elhelyezhetnek apró vízszintes terelőelemeket, amelyek egyelőre nem jelentek meg a Ferrarin.

Ferrari SF-23 new floor edge

Ferrari SF-23 new floor edge

Fotó készítője: Uncredited

A csapat mérnökei már a második versenyre készítettek egy új padlólemez-változatot is. A padlólemez közepén található, kék nyíllal jelölt hajlítás geometriáján módosítottak, valamint a piros nyíllal jelölt hátsó kerék előtti hajlításon. Ezt a módosított változatot csak a pénteki szabadedzéseken próbálták ki, a versenyre már visszaszerelték az év elején használt padlólemezt.

Ferrari SF-23 rear wing comparison, Alfa Romeo C42 inset

Ferrari SF-23 rear wing comparison, Alfa Romeo C42 inset

Fotó készítője: Uncredited

A Ferrari kalandos életű szimpla tartópillérrel rendelkező hátsó szárnya is visszatért a második versenyre, amely Szaúd-Arábiában már állta a sarat, erre is építkezhet a jövőben a Ferrari. Érdekesség, hogy a szárnyvéglap tetejét a Ferrari is agresszívan lefűrészelte azért, hogy csökkentsék az elem légellenállását, amit az Alfa Romeo kezdett el tavaly.

Apró reménysugár lehet a Ferrari szurkolóinak, hogy a maranellóiak már az második versenyére ennyi helyen módosítani tudták az SF-23-at, az már más kérdés, hogy így is csak a negyedik erő volt versenytávon a Scuderia.

Amennyiben ezt az erős fejlesztési ütemet fent tudják tartani, még nem érdemes temetni teljesen a 2023-as szezonjukat. Az év harmadik és negyedik futama között közel 1 hónapja lesz a csapatoknak az első tapasztalataikat felhasználva továbbfejleszteni az autóikat, vagy például a McLaren esetében egyáltalán befejezni azt. Ha az SF-23 alapjai tényleg elég jók ahhoz, hogy idén futamokat nyerjenek, mint ahogyan azt a csapat állítja, akkor nem is kaphatnának nagyobb segítséget ahhoz, hogy valóban futamgyőztes autót faragjanak a 2023-as szezonra.

Még több F1 hír:

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Technikai galéria az F1-es Szaúd-arábiai Nagydíjról
Következő cikk Red Bull: Adrian Newey és az RB19 különleges felfüggesztésének nyomában

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország