A Ferrari legutóbbi fontos fejlesztése: magyar narrációval

A következő videóban a Ferrari legutóbbi fejlesztését nézhetjük meg, a szokásos magyar narráció kíséretében, közeledvén a Brit Nagydíjhoz, mely ezen a hétvégén kerül megrendezésre Silverstone-ban.

Ferrari SF90 details

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A Scuderia Ferrari folyamatosan fejleszt, nem áll le, mivel még mindig nem adták fel a Mercedes elleni csatát, még akkor sem, ha a helyzetük immáron kritikusnak mondható a nagy különbség miatt, miközben elérkeztünk a szezon feléhez. Az olaszok azonban nem biztos, hogy rossz döntést hoznak ezzel, hiszen 2020-ra csak nagyon keveset változnak a szabályok.

Egy jó alap pedig remek lehetőséget jelenthet arra, hogy a 2020-as gép sokkal versenyképesebb legyen, és a Ferrari megoldja a gumigondjait. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a következő évre is változni fognak az abroncsok, így ha idén a problémák el is tűnnek az SF90-nél, nincs garancia arra, hogy jövőre ne találkoznának egy sor új kihívással a Pirellivel. Alább a legutóbbi fejlesztés került középpontba, amit a Red Bull Ringen vetett be a legendás istálló.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Csak a hőség lehet a Mercedes ellenfele
Következő cikk A Haas visszatér az ausztrál beállításokhoz Grosjean autóján

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország