A Ferrari az eredmények és a riválisok ellenére nem akar változtatni

A Scuderia Ferrari ragaszkodik az eredeti első szárnyához, ami az eddigi eredmények szerint nem olyan hatékony, mint a rivális Mercedesé, vagy a Red Bull megoldása.

Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Gareth Harford / Motorsport Images

A Ferrari nagyon erősen kezdte a téli teszteket, majd jött pár megingás, és az utolsó nap legvégén a Mercedes hirtelen növelni kezdte a tempót. Az a bizonyos kör gyakorlatilag azonos volt az SF90 idejével, így mindenki felkapta a fejét, és hirtelen elhallgattak azok a vélemények, miszerint a Ferrari 0.5 másodperccel járhat a mezőny előtt.

Még több F1 hír:

A Mercedes idén eddig az összes futamot megnyerte, és ez csak Bahreinben nem sikerült volna nekik, ahol azonban közbeszólt a technika az olaszok részéről, így Charles Leclerc-nek meg kellett elégednie egy harmadik hellyel. Bakuban ugyancsak harcban lehetett volna a győzelemért, bár ezt az időmérős hibája után már soha nem tudjuk meg. Közben számtalan olyan elemzés jelent meg, miszerint a Ferrarinak gondjai vannak az SF90 elejével, beleértve az első szárnyat és a felfüggesztést. A hírek szerint a technikusok teljesen átszabhatják ezt a területet.

A Mercedes és a Red Bull is egy más irányt követ a Ferrarihoz képest. A sors furcsa fintora, hogy télen még az olasz csapat koncepcióját tartották a legjobbnak.

Az eredmények azonban teljesen mást mutatnak, de Mattia Binotto, a Ferrari csapat-és technikai főnöke azt mondta, az eddig elvégzett tesztek azt mutatják, hogy az első szárnyválasztás nem jelent tényezőt a küzdelemben.

„Úgy gondolom, nincs szükségünk arra, hogy megváltoztassuk az első szárnyunkat. Egyszerűen ez egy eltérő koncepció a Mercedeshez képest, de nem jelenti azt, hogy a miénk ma ne érné el a maximumot. Nem tervezzük azt, hogy megváltoztassuk. Az elején ellenőriztük a Mercedes koncepcióját, így megvolt az összehasonlítás. Természetesen a szezon során mindig igyekszek duplán csekkolni a dolgokat, hogy helyesen döntöttél-e, de most nem látjuk azt, hogy változtatnunk kellene.”

Charles Leclerc, Ferrari SF90

Charles Leclerc, Ferrari SF90

Fotó készítője: Glenn Dunbar / LAT Images

A Ferrari szezonja a gumikon mehet el, és Binotto is hangsúlyozta, hogy az idei abroncsok meglehetősen eltérnek a tavalyiaktól. A fő különbség az, hogy a tavalyi verziók nagyon jók voltak a felmelegítés oldaláról, és mindannyian annak hűtésére koncentráltak. Most ennek az ellenkezője zajlik, ellenben a tavalyival, amikor a minél jobban hűtött gumival egyre nagyobb tapadást érhettek el. Az olaszok küszködnek a gumik felmelegítésével, de rajtuk kívül mindenki más is, kivéve a Mercedest. A folyamat azonban nagyon összetett, amit Binotto is hangsúlyozott, hiszen ennek köze van a fékekhez, a hűtéshez és az aerodinamikához is. Ez egy rendkívül bonyolult folyamat.

A Ferrari egy jó autónak tartja az SF90-et, de azzal erősen küszködik a lassú kanyarokban. Ennek pedig a gumikhoz is köze van, de más általános problémák is szerepet játszanak ebben.

A szakember szerint az első gumik tapadása az, ami igazán hiányzik, ami hatással van az egyensúlyra, mely az aerodinamikai és a mechanikus kölcsönhatásból tevődik össze. „Ha egy autó jól kiegyensúlyozott, akkor az a közepes, a nagy és az alacsony sebességű kanyarokban is versenyképes, és ez az, ami hiányzik. Egy minden körülmények között optimális egyensúlyra van szükségünk. Fejlesztenünk kell az autót, és talán változtatni az első felfüggesztésen, akárcsak az aerodinamikán, mert ez a hűtést is megváltoztatja. De nem hiszem, hogy maga a felfüggesztés olyasvalami lenne, ami hibás.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Renault is beszáll a leszorítóerőért folytatott harcba
Következő cikk Nem lesznek egységes sebességváltók a Forma-1-ben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország