A Ferrari 0.7 másodpercet veszít egy kör alatt a motorteljesítmény miatt

Kiderült, hogy a Ferrari hátránya még nagyobb a motorteljesítmény miatt, mint azt korábban gondolták. A csapatnak nagyon nehéz lesz visszajönnie, és 2021-ben sem lesz könnyű dolguk a fejlesztések korlátozása miatt.

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000, Charles Leclerc, Ferrari SF1000

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000, Charles Leclerc, Ferrari SF1000

Ferrari

Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke úgy látja, hogy a csapat számára nagyon nehéz orvosolni az egyenes vonalon elért sebesség hátrányát, miután körönként 0.7 másodpercet veszítettek a Mercedesszel szemben Ausztriában.

Még több F1 hír:

A Ferrari szombaton egy katasztrofális időmérő edzésen volt túl a Red Bull Ringen. Charles Leclerc csaknem 1 másodperccel volt lassabb a 7. helyen, miközben tavaly ugyanezen a pályán megszerezte a pole-t. Sebastian Vettel a másik autóval pedig már a Q2-ben kiesett.

Leclerc vasárnap a versenyen második lett, köszönhetően a furcsa és váratlan helyzeteknek, de mindez messze nem tükrözte a Ferrari teljesítményét, és a verseny legnagyobb részében a középmezőnyben harcoltak.

Vettel, aki hibázott és megforgott, a 10. helyen fejezte be az az évadnyitó nagydíjat. Carlos Sainz Jr-rel ért össze és nagyon szenvedett a volán mögött. Elmondása szerint annak tudott csak örülni, hogy mindössze egyszer forgott meg.

Tavaly széles körben ismerték el, hogy a Ferrari motorja a legjobb, ami néhol nagyon nagy különbséget mutatott. 2020-ra óriási zuhanás következett számukra a motorerőben, és ennek még mindig nem tudni a pontos okát.

Charles Leclerc, Ferrari SF1000

Charles Leclerc, Ferrari SF1000

Fotó készítője: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Az első jelentős frissítés két hét múlva debütál a Magyar Nagydíjon. Az SF1000 számos újítást fog kapni, de az nem várható el, hogy hirtelen ott lesznek a Mercedes nyakán. A motorerővel azonban tenniük kell valamit.

„Fejlesztenünk kell az autónkat, mivel van némi eltérés a tervezés és az autó viselkedése szempontjából, különösen az aerodinamika területén.” - ismerte el Binotto a korrelációs problémákat. „Ez egy olyan fejlesztés, amit újrakezdtünk, visszatérve a lezárások után, és remélhetőleg hamarosan újra pályán leszünk.”

„Ez nem egy végső megoldás lesz, mivel nincs csodaszerünk. Számunkra az a fontos, hogy kijavítsuk az ilyen típusú problémákat. Ha a tegnapi időmérő edzést nézzük, akkor 1 másodperc hiányzik. Az egyenesekben ez 0.7 másodpercet jelent.”

„Azt hiszem, hogy ez nagyon nehéznek ígérkezik, mert a motor be van fagyasztva a szezonra. Ez egy olyan probléma az egyenesekben elért sebességgel, amit nem tudunk nagyon hamar megoldani. Szóval van egy kis csalódás a tegnapi nap óta, és még egy kicsi az egyenes sebességünket tekintve, de kielemezzük az összes adatot, és megnézzük, hogy mit tehetünk a jövőben.”

Nagyon furcsa, hogy a Ferrari 12 hónap leforgása alatt ennyi erőt és sebességet veszített. „Őszintén szólva, nem aggódom túl a dolgot a tavalyi év miatt. Úgy gondolom, hogy nem az előző évvel kapcsolatos összehasonlításokat kell elvégeznünk, hanem ezt a versenytársakhoz képest kell megtennünk.”

„Most arra összpontosítunk, hogy viszonylag versenyképesek vagyunk a versenytársakkal szemben, figyelembe vesszük a ma elért köridőket és eredményt, valamint megpróbáljuk kezelni az autóink kérdéseit.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton nagyon tehetségnek tartja Albont, de most más véleményen van, mint Brazíliában
Következő cikk Hamilton egyértelművé tette, soha nem követelte, hogy bárki is letérdeljen a Forma-1 mezőnyéből

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország