A DAS elődei, betiltott megoldások: A lyukas orrú Ferrari

Az Aldo Costa által tervezett Ferrari F2008 egy, akkor igen érdekes megoldással rukkolt elő a 2008-as Spanyol Nagydíjon. A mai S-csatorna elődje ugyanazt a célt szolgálta, levegőt elvezetni az autó aljáról felülre, és akár 5 km/h-val is megnövelhette az autó végsebességét.

Kimi Raikkonen, Ferrari F2008

Kimi Raikkonen, Ferrari F2008

Sutton Images

Giorgio Piola F1-es technikai elemzései

Giorgio Piola technikai elemzései a Forma-1 világából. Minden, ami a technika, bepillantás a kulisszák mögé. Piola egy kimagasló újságíró a Forma-1 világából, a technika a szakterülete. Az olaszországi Genovában született, 1969 óta aktív részese a sorozatnak, miközben több ezer illusztráció fűződik a nevéhez, melyeket a világ legrangosabb autóverseny kiadványai vettek át.

 

A Ferrari 2007-ben Kimi Raikkonennel megnyerte az egyéni és a csapat világbajnokságot is, ezért eltökélt céljuk volt, hogy 2008-ban címet védjenek. Az F2008 a 2007-es autó evolúciója volt, egy olyan megoldással, amelyet a Mercedes DAS rendszeréhez hasonlóan be is tiltottak a következő évre.

A betiltott megoldások első részében a Brabham BT46B, a ventillátoros autó szerepelt, mai részében pedig az eredeti S-csatornát mutatjuk be, amely különösen a közepes sebességű pályákon jelentett hathatós előnyt a Ferrari számára.

Ferrari F2008, nose back comparison

Ferrari F2008, nose back comparison

Fotó készítője: Giorgio Piola

Az F2008-on a Spanyol Nagydíjon jelent meg egy hatalmas légbeömlő nyílás az autó orrának alján, amellyel az autó alá érkező áramlatokat vezették el felfelé, miközben fel is gyorsították ezeket az áramlatokat.

Ez a megoldás volt 2008 leginnovatívabb technikai megoldása. A maranelloi csapatot a Williams híres, 2004-ben bemutatott „rozmár” orra, amely végül nem teljesített úgy, mint remélték, és a Lotus 80 inspirálta, amely egy sikertelen kísérlet volt arra, hogy a ground effectet az autó teljességén kihasználják.

Lotus 80 bottom

Lotus 80 bottom

Fotó készítője: Giorgio Piola

A Ferrari célja az volt, hogy kevesebb levegő szoruljon be az autó alá, ezért az S-csatorna nem csak az azon keresztül átvezett levegő miatt volt hatékony, hanem azért is, mert a hátsó diffúzor felé kevesebb levegő áramlott, összességében csökkentve az autó légellenállását, anélkül, hogy leszorítóerőt veszítettek volna.

Még több F1 hír:

Ezt az előnyt azzal is kihasználta a Ferrari, hogy a leegyszerűsítette a felső légbeömlő körüli áramlatok útját. A legfontosabb dolog, amit ezzel elértek, hogy a Ferrarinak elég volt alacsonyabb leszorítóerős beállításokat használnia az első és hátsó szárnyánál is. Ehhez párosult az alacsonyabb légellenállás, ami miatt a Ferrari végsebessége 5-6 km/h-val is nagyobb lehetett a riválisokénál.

Ferrari F2008 front suspension

Ferrari F2008 front suspension

Fotó készítője: Giorgio Piola

Az autó orrkúpját is feljebb húzták a 2007-es autóhoz képest, azért, hogy az jobban kiszolgálja a tervezett S-csatornát. Érdekesség, hogy az autó orrának belsejében található csatornák már az autó bemutatásakor, és az első 3 futamon is megvoltak, de a lyukas orrot csak Barcelonában mutatták be.

Ferrari F2008 (659) 2008 nose with S-duct detail

Ferrari F2008 (659) 2008 nose with S-duct detail

Fotó készítője: Giorgio Piola

A Ferrari megoldását az FIA betiltotta a 2009-es évre, és csak 2012 körül tértek vissza a sportba, kihasználva azt a kiskaput, hogy azt elméletben „a pilótafülke hűtésére” használják, és az első kerekek középpontjától mindössze 15 centire lehetnek beömlők.

A jelenlegi megoldások csatornái így sokkal rövidebbek, ezáltal sokkal kevésbé hatékonyak, mint a Ferrari eredeti megoldása.

Ferrari F2008

Ferrari F2008

Fotó készítője: Giorgio Piola

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az autó, amely megváltoztatta a Forma-1 történetét
Következő cikk A Ferrari egy új motoron dolgozik, ami 20 lóerővel adhat le többet: átalakulhat az SF1000

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország