Giorgio Piola F1-es technikai elemzései
Topik

Giorgio Piola F1-es technikai elemzései

Egy rejtett technikai fogásnak tudható be a Mercedes „formarobbanása”?

megosztás
hozzászólás
Egy rejtett technikai fogásnak tudható be a Mercedes „formarobbanása”?
Szerző: Giorgio Piola
Fordította:: Dénes Gergely
2018. szept. 20. 15:58

Lewis Hamilton parádés időmérőkörének és a versenyen nyújtott kiegyensúlyozott formájának is köszönhető a szingapúri remeklés, de lehet, a W09-en először alkalmazott, a tekintetek elől többnyire rejtett megoldás is közrejátszott abban, hogy a Mercedes ennyire erős volt azon a pályán, ami történetesen nem az ő felségterületük.

A Mercedes sosem volt híres a túl jó gumikezelésről, ehhez képest meglepően jól szerepeltek ezen a fronton a Marina Bay utcai pályán. Az időmérőn futott körök kielemzése után kiderült, a Mercedes a Ferrarinál eredményesebben akadályozta meg a gumik túlmelegedését az utolsó szektorban – ezzel pedig kritikus fontosságú időre tettek szert. A versenyre is állt, hogy Hamilton tovább életben tudta tartani a gumikat az első etapban – tovább, mint azt Vettel szerette volna -, majd kényelmes előnyt épített ki magának a második etapban. Az előrelépést, amit a Mercedes a gumikezelés terén valósított meg – különös tekintettel a hátsókra –, szinte biztosan segítette az új tervezésű „kerékdob”, amit először vetettek be.

Mercedes-AMG F1 W09, hátsó kerékagy

Mercedes-AMG F1 W09, hátsó kerékagy

Fotó készítője: Giorgio Piola

Min változtatott a Mercedes?

Egészen a futam előtti készülődésig kellett várni, mire sikerült lencsevégre kapni az új kerékdobot, amikor a csapat felkészítette a kocsit a futamra a rajtrácson – Giorgio Piola exkluzív fotója remekül felfedi a szóban forgó alkatrészt.

Az új, karbonszálas kerékdobok (fent) eltérő hűtőnyílásokkal rendelkeznek, és ami még fontosabb, egyedi, homorú konkáv formát kaptak – ez nagyon más ahhoz képest, mint amit korábban használtak (lent).

Mercedes F1 AMG W09, hátsó kerékagy

Mercedes F1 AMG W09, hátsó kerékagy

Fotó készítője: Gorgio Piola

A Mercedes régi verziója nagyon hasonlít ahhoz, amit a többi csapat futtat, beleértve a Ferrarit is (lent).

Ferrari SF71H, hátsó kerékagy

Ferrari SF71H, hátsó kerékagy

Fotó készítője: Giorgio Piola

A konkáv forma segít egy kis légkamra kialakításában a felni falának belső oldalán, így több hőt lehetséges kinyerni az abroncsból, amikor kellő tempóval forog – ezzel pedig megakadályozzák a túlmelegedést. Szinte biztos, hogy úgy tervezték meg ezt az új, konkáv elképzelést, hogy az összhangban dolgozzon a Mercedes szintén új, radikális megjelenésű felnijével, amit először Belgiumban próbáltak ki élesben.

Mercedes AMG F1 W09, hátsó felni, részlet

Mercedes AMG F1 W09, hátsó felni, részlet

Fotó készítője: Giorgio Piola

A bordázott „fogakkal” az a céljuk, hogy növeljék a felületet, fokozzák a hűtés hatékonyságát, hiszen a fogak hőcsapdaként működnek.

Milyen hatása van a változtatásnak?

„A kerékagy koncepcióján elvégzett változtatás elég lett volna ahhoz, megváltoztassák a gumik viselkedését, elsősorban annak termális karakterisztikáját; transzformálva a W09 sebességét egy olyan helyszínen, ahol küzdelmes feladat volt a versenyzők számára az, hogy megakadályozni a gumik túlmelegedését. A Mercedes főmérnöke, Aldo Costa a hétvége előtt elmondta, a csapat kiemelten koncentrált arra az utóbbi hetekben, hogy kontrollálni tudják a hátsó abroncsok hőmérsékletét. Megfigyelték, hogy a Mercedes több alkalommal is előbb távolította el a hátsó gumipaplanokat, mint az elsőket, mindezt annak érdekében, enyhítsék a problémát ezen a fronton.

Costa a Motorsport.com számára elmondta, egyik erősségük, ahogy a gumik a kanyarokban viselkednek, miközben keményen dolgoznak a hátsó gumik hőmérsékletének menedzselésén. „Az a tervünk, hogy előrelépést érjünk el Szingapúrban, ahol lesz pár módosítás, amit erre terveztünk, ennélfogva fejlődünk magunkhoz képest, de azt nem tudom megmondani, hogy ez vajon elég lesz-e”- magyarázta. A Szingapúrban mutatott teljesítmény alapján úgy tűnik, bevált a fejlesztés, hozta a remélt eredményt.

Következő TECHZÓNA cikk
Szingapúri Nagydíj: friss technikai részletek a mezőnyből

Előző cikk

Szingapúri Nagydíj: friss technikai részletek a mezőnyből

Következő cikk

A Ferrari is „beállt a sorba”, Szingapúrra lemásolták a McLaren ötletét

A Ferrari is „beállt a sorba”, Szingapúrra lemásolták a McLaren ötletét

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1 , TECHZÓNA
Csapatok Mercedes Vásárlás
Szerző Giorgio Piola
Cikk típusa Hírek