Jelentés a versenyről

TCR: Michelisz megörökölte a győzelmet Thaiföldön, Tassi is dobogós

Roberto Colciago sérülés miatt nem állhatott a M1RA rendelkezésére, helyére a csapattulajdonos Michelisz Norbertnek kellett beugrania. Ott volt még a csapatban a bajnoki címre vágyó Tassi Attila és a most igazolt Giacomo Altoé is.

Norbert Michelisz, M1RA, Honda Civic TCR

Norbert Michelisz, M1RA, Honda Civic TCR

TCR media

Polesitter Mato Homola, DG Sport Compétition, Opel Astra TCR
Giacomo Altoè, M1RA, Honda Civic TCR
Attila Tassi, M1RA, Honda Civic TCR
Giacomo Altoè, M1RA, Honda Civic TCR
Giacomo Altoè, M1RA, Honda Civic TCR
Attila Tassi, M1RA, Honda Civic TCR

A tegnapi időmérőn alapvetően az Opelek jeleskedtek, az élmezőnyben túlnyomó részben a német márka versenyzőit találhatjuk. Ilyen volt például a szlovák Mat'o Homola is, aki idén harmadszor állhatott fel a pole-pozícióba. A második helyre a Bamboo-s James Nash állhatott fel. Bár nem tudták magukat az első sorba kvalifikálni, jól ment mindhárom M1RA-versenyző: a beugró csapattulajdonos Michelisz Norbert vezetésével Tassi Attila és a West Coast Racingtől igazolt Giacomo Altoé a rajtrácson pontosan egymás mögül, a harmadik, ötödik és hetedik helyről vághattak neki a versenynek, bízva az általában jó Honda-rajtokban.

A pole-ból induló Homola jól kapta el a rajtot, de ha nála a "jó" jelzőt használjuk, Michelisz Norbinál elkél a "kiváló", ugyanis a WTCC-menő magyar csapattulajdonos fel tudott zárkózni, és feljött egy pozíciót. A tapasztaltabb magyar hozta magával fiatal csapattársát, ugyanis a harmadik helyen Tassi Attila tűnt fel. A harmadik mirás, a West Coast Racingtől igazolt Giacomo Altoé a hetedik helyen haladt akkor, amikor a rajt után többé-kevésbé lenyugodtak a kedélyek. Tassi bajnoki reményeinek jót tett, hogy (igaz, közvetlenül) mögötte jött a bajnoki éllovas Jean-Karl Vernay, aki rendesen gyepálta egymást a visszaeső James Nash-sel.

Ahogy haladtunk előre a versenyben, Altoénak kellett keményen védekeznie a mögötte lelkesen nézelődő Borkoviccsal szemben. Kicsivel előttük a negyedik körben Nash rettenetesen elfékezte magát, így ismét Vernay került Tassi Attila mögé, nyomában Pepe Oriolával.

A verseny közepéhez érve Homola elhúzott az élen, mögötte Michelisznek szintén nagy előnye volt a mögötte jövőkhöz képest. Ha már mögötte jövők: Tassi egy idő után komoly bajba került, amikor Vernay megjelent mögötte. Jó lett volna, ha maga mögött tudja tartani, már csak amiatt is, hogy le lehessen dolgozni a franciával szembeni néhány pontos hátrányát összetettben. A csatába néhány másodperccel később bekapcsolódott Pepe Oriola is, végül a spanyol volt az, aki az első manővert megcsinálta, ugyanis megelőzte Vernay-t.

Michelisz tudva ezt lelassított és megpróbálta elengedni csapattársát, Tassi Attilát, de ez nagyon rosszul sült el, ugyanis Tassi került a boly leghátuljára. Tassinak végül jól jött ki a következő néhány kör, ugyanis vissza tudta előzni Vernay-t és visszakapaszkodott előbb a negyedik helyre, később viszont Borkovic elment mindkettőjük mellett, így Tassi és Vernay az ötödik-hatodik helyen folytathatták.

Homola nagyon sokáig érinthetetlennek bizonyult, azonban az utolsó körben egyszer csak azt láthattuk, hogy autója lelassul, a dráma végén pedig Michelisz állt az élre. Homola kiesését defekt okozta, amely végén a teljes gumiabroncs levált a bal első kerékről.

Michelisz végül megörökölte az első helyet, az utolsó körben pedig az addig harmadik helyen haladó Pepe Oriolát is elvesztettük, aki szintén megállt autójával. A második helyre így Dusan Borkovic került, Tassi pedig a kieséseknek köszönhetően már dobogós pozícióban, a harmadik helyen haladt - szerencsére még mindig Vernay előtt. Vernay egy reménytelen manőverre még bepróbálkozott az utolsó kanyarban, de nem volt elég közel magyar riválisához, és csak meglökni tudta Tassit, de megelőznie így sem sikerült.

Michelisz Norbert:

„Izgalmas verseny volt! A rajtnál volt egy kis problémám, mert a vízhőfok felment, ez zavaró volt, de ettől függetlenül meg tudtam szerezni a második helyet. Láttam, hogy azonos tempónk van Matóval, és azt is láttam, hogy nyomja, mint az őrült, hogy elszakadjon tőlem. Nehéz döntés volt, hogy segítsek Attilának, mert nyomás alá akartam helyezni Matót, de végül két kocsi a dobogón, fontos pontok a bajnokság tekintetében Attikának és a csapatnak. Nagyon örülök!”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk TCR: Michelisz nagyon büszke a srácokra
Következő cikk TCR: Panis nyerte a második futamot, Altoé révén újabb mirás dobogó, Tassi negyedik

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország