TCR: Három autóval versenyez Dubajban Michelisz csapata

Michelisz Norbert csapata, a TCR-ben szereplő M1RA három autóval áll rajthoz a közelgő versenyen Dubajban.

A csapat hivatalos közleményben erősítette meg, hogy a dubaji szezonzárón (november 17-18.) három autóval fognak részt venni, ugyanis a többszörös bajnok Josh Files is csatlakozik a gárdához egy harmadik Hondával. Tassi Attila és Roberto Colciago új csapattársat kap. 

Josh szeptemberben zsinórban másodszor nyerte meg a TCR Germanyt, és idén a TCR Middle East bajnoka is ő lett. A 26 éves brit versenyző korábban kétszer állt rajthoz a TCR Internationalban, legutóbb tavaly Makaóban.

"Izgatottan várjuk a közös munkát Josh-sal, aki nagy segítségünkre lehet a pilóták és a csapatok bajnoki címének elhódításáért folytatott harcunkban, plusz az év modellje versenyben is, amiért a Hondával küzdünk." - áll az M1RA hivatalos közleményében.

Josh Files nyilatkozata: "Sorozatban harmadszor veszek részt a TCR International szezonzáróján. Boldog vagyok, hogy újra itt lehetek, és az a célom, hogy segítsem a M1RA-t és a Hondát a bajnoki címek megszerzésében, habár a pálya teljesen új lesz nekem. A M1RA fantasztikus munkát végez rögtön az első évében, elképesztő eredményeik vannak, pedig nagyon fiatal csapatról van szó. Mindig gyorsak, és az autóik jól felkészítettek, alig várom, hogy velük dolgozhassak."

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat TCR
Versenyzők Attila Tassi , Norbert Michelisz , Roberto Colciago , Josh Files
Csapatok M1RA
Cikk típusa Motorsport.com hírek