Motorsport.com hírek

Kitűnő szezonkezdés: vasárnap is dobogóra állt Nagy Dani a Paul Ricardon

A M1RA versenyzője a vasárnapi TCR Europe-futamon is a legjobb három között végzett, így dupla dobogóval zárták az első fordulót.

Dániel Nagy, M1RA Hyundai i30 N TCR

Fotót készítette: TCR media

Szemerkélő eső fogadta a második futamot Franciaországban, de mindenki slick gumikon kezdett. A fordított rajtrácsnak köszönhetően az időmérőn kilencedikként végző portugál pilótánk, Francisco Mora a második helyről indult, míg az első futam után dobogóra álló Nagy Dani a nyolcadik rajtkockát foglalta el.

A rajt után Mora tartotta a második helyét, de az első kör második felében a később élre álló Jean-Karl Vernay megelőzte őt, majd Josh Files támadásai következtek. A második kör elején Dusan Borkovics is utolérte őket, és Mora autója megcsúszott az első kanyarban, aminek következtében versenyzőnk visszaesett -számolt be a M1RA a Facebookon.

Közben Nagy Dani a 6-8. hely között vívott harcot, az első kört hatodikként fejezte be. Előtte Morán kívül Files is kicsúszott, Dani pedig megelőzte Jens Reno Mollert, így már a harmadik helyre jött fel. Ő ebben a pozícióban, Mora a nyolcadikban volt, amikor egy nagyobb baleset miatt előbb a biztonsági autó jött be, majd piros zászlóval meg is szakították a futamot.

16:25-kor a safety car mögül rajtoltatták újra a versenyt, és egy kör után a biztonsági autó elhagyta a pályát. A hatodik körben Mora feljött az ötödik helyre, Nagy Dani pedig Borkoviccsal és Azconával hármas csatát vívott a 2-3-4. helyen, de a sorrend változatlan maradt. Hamarosan Mora is utolérte a triót az ötödik helyen, és a M1RA portugálja megelőzte Azconát, így felzárkózott Nagy mögé a negyedik helyre.

Az utolsó kört az első öt helyezett közvetlenül egymás mögött kezdte meg: az első Vernay és az ötödik Azcona között mindössze fél másodperc volt a különbség. A végén Borkovics megelőzte a franciát, így megnyerte a második futamot is, de Nagy Dani is másodszor végzett a top 3-ban, ezúttal a harmadik helyen. Mora pedig negyedikként zárt, és megszerezte az első pontjait a M1RA színeiben.

„Őrült egy futam volt”- mondta Nagy a verseny után. „Nagyon trükkös volt a pálya a piros zászló előtt, nekünk pedig rendkívül koncentrálnunk kellett, hogy ne kövessünk el hibát. Remekül vezettem, sikerült feljönnöm a harmadik helyre. A piros zászló után elkezdtem nyomás alá helyezni Borkovicot, de védekeznem is kellett Mora ellen, aki közvetlenül mögöttem volt. Végül beálltam a harmadik helyre, ami egy újabb dobogó, ezzel pedig második vagyok összetettben. Kitűnő szezonkezdés volt.”

Tassi Attila a nyolc pontot érő hatodik helyen végzett vasárnap. Összetettben Borkovic vezet 55 ponttal, Nagy 36 ponttal a második. Azcona 29 pontot gyűjtött a hétvégén, így a harmadik.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Dobogós eredménnyel debütált Nagy Dani és a M1RA a TCR Europe-ban
Következő cikk Verstappen ex-barátnője történelmi győzelmet szerzett az STCC-ben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország