Jenson Button nagyon megijedt az első Super GT futamgyőzelméhez vezető úton

Az ex-F1-es Jenson Button „nagyon, nagyon ijesztőnek” írta le, amikor a sugói Super GT futamon lement a pályáról.

#11 SMP Racing BR Engineering BR1: Jenson Button

Fotót készítette: Nikolaz Godet

Röviddel azután, hogy Jenson Button megelőzte Daiki Sasakit és Jann Mardenborough-t, és átvette a vezetést, meleg pillanatokat élt át 2009 F1-es világbajnoka. Button lement a pályáról, miközben egy GT300-at körözött le, ezzel pedig az aszfalt és fű alkotta területre került.

Ez részben blokkolta az autójának a hűtő-alkatrészét, de szerencséjére a brit túlmelegedési probléma nélkül tudta befejezni a versenyt.

További híreink:

„A futam rendkívül élvezetes volt, nagyon nehéz, de rendkívül élvezetes.” – mondta Button a versenyt követő sajtótájékoztatón.

„Szerencsére az autóm nem sérült meg. Naoki Yamamoto figyelmeztetett, hogy az utolsó kanyarban vigyázzak. Annyira nem is hagytam el a pályát, előttem volt két lassú autó, őket próbáltam megelőzni.”

„Nem tudom, hogy miért voltak ennyire lassúak, lehet, hogy valami problémájuk volt. Próbáltam elmenni mellettük, de egyszer csak elment a kocsi eleje. Olyan volt, mintha esőben vezetnék.”

„Ezzel körülbelül 3 másodpercet vesztettem. Szerencsére gyorsan lekopott a gumimról a kosz, amit ezzel felszedtem. Az egyetlen probléma az volt, hogy fű került a hűtő-nyílásomba, de minden rendben alakult.”

Button ezzel nemcsak az első Super GT győzelmét aratta, hanem az első győzelmét a 2012-es Brazil Nagydíj óta. Ezt a sugói pályán tudta megvalósítani, ami egy nem túl ismert pálya, Button is először vezetett itt.

„Rengeteg dolgot hallottam a sugói 300 km-es versenyről, és mindegyik igaz. Őrületes verseny.”

„Fantasztikus volt itt versenyezni. Nagyon érzelemdús győzelem volt az én szempontomból, és a csapat szempontjából is, ez volt az első közös sikerünk. Nyilvánvaló, hogy a csapattársam, Naoki nemrég nyert, de én már 6 éve nem állhattam fel a pódium legfelső fokára, ez az idő pedig egy örökkévalóságnak tűnt.”

Ezzel Button és Yamamoto párosa az élre állt a pontversenyben, 12 ponttal vezetnek a második helyezett előtt.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Japán Super GT: Button öt és fél év után először ünnepelhetett dobogón
Következő cikk A Honda már készül Jamamoto F1-es tesztjére

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország