BRÉKING

Japán Super GT: Button öt és fél év után először ünnepelhetett dobogón

A Forma-1 2009-es világbajnokának, Jenson Buttonnak elmondása szerint rengeteg boldogságot okozott, hogy a Super GT okajamai szezonnyitóján dobogóra tudott állni, karrierjében majdnem hat év után először.

Jenson Button

Fotót készítette: Andrew Hone / Motorsport Images

Marc Marquez, Repsol Honda Team, Jenson Button
Stoffel Vandoorne, McLaren, Jenson Button, McLaren, on the F1 stage
Stoffel Vandoorne, McLaren, Jenson Button, McLaren
Jenson Button, McLaren, Stoffel Vandoorne, McLaren

Button mindig is nagy gumimágus hírében állt, ez a készsége pedig nagyon jól jött a japán Super GT-sorozat hűvös okajamai szezonnyitóján, ahol 20 másodpercnyi munkát meg tudott spórolni azzal, hogy nem volt szüksége egy friss szett Bridgestone-gumira a verseny végén.

Kockázatos stratégia volt, de Buttonnak bejött, ugyanis ennek köszönhetően a leintésig négy autót is meg, illetve vissza tudott előzni, ezzel pedig csapattársával, Jamamoto Naokival másodikként zárták a futamot. 2009 F1-es világbajnoka így bő négy év, egészen pontosan a 2014-es Ausztrál Nagydíj után először ünnepelhetett dobogón, akkor Daniel Ricciardo kizárása jelentett neki egy harmadik helyet. Ha olyan alkalmat keresünk, amikor Buttton tényleg fel is állhatott a dobogóra, még régebbre, egészen pontosan 2012-ig és a Brazil Nagydíjig kell visszamennünk az időben, ekkor az angol uralta legjobban az esős körülményeket - ez volt egyébként a McLaren legutóbbi futamgyőzelme is.

Button úgy tudott örülni a japán pódiumnak, mint bármely más sikerének. “Nagyszerű tapasztalat volt. Nagyon sok boldogságot és magabiztosságot adott nekem ez a futam, valamint tanulni is tudtam belőle. A következő verseny így még jobb lehet." - mondta Button a Motorsport.com-nak. "Az első kör egy óriási káosz volt az új rajtprocedúrával, mindenhol csak autók voltak. Előttem a #8-as autó nagyon küszködött a gumikkal, én pedig emiatt nehezen tudtam megelőzni. De ettől függetlenül szórakoztató volt az első etap. Amint lendületbe tudtunk jönni, onnantól viszont jó volt a tempónk, és Naoki is nagyszerű munkát végzett, amikor átadtam neki az autót. Egyértelműen ő a nap versenyzője. Nagyszerű érzés dobogón állni, ez az első alkalom hat év alatt."

Erős Honda-szezonkezdés

Azzal, hogy Button és Jamamoto Naoki dobogóra tudott állni, a Honda kettős győzelmet aratott, ugyanis a győztes, #17-es rajtszámú autó is egy Honda volt, ezt Cukakosi Kudai és Kogure Takasi vezette. A márka 2013 óta nem kezdett ilyen jól, Button is ezt emelte ki.  

“Azt hiszem, nagyon rég kezdett ilyen jól a Honda. Alapvetően ez a pálya nem igazán kedvez a Honda autóinak, és Fudzsi is elég nehéz lesz. Gyorsak voltunk a teszteken, így még ott volt a 30 kilós súlybüntetés is egy újabb nehezítő körülményként. De az ilyenek hozzá tartoznak, ha jó versenyt akarsz. Úgy érzem, Fudzsiban is versenyképesek lehetünk. Jó volt az autó, élvezet volt vezetni, jó volt látni, hogy rögtön a szezon elején gyorsak tudtunk lenni, ez nagyon fontos lesz az egész szezonra nézve is."

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A brutális Honda NSX GT3 tesztelés közben – Button gépe
Következő cikk Jenson Button nagyon megijedt az első Super GT futamgyőzelméhez vezető úton

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország