Motorsport.com hírek

Massa bejelentette, hol versenyez 2018-ban

Úgy tűnik, Felipe Massa számára nem maradt más lehetőség, mint az, hogy Brazíliában versenyezzen.

Pintura Cimed

Massa tavaly nagyon közel állt ahhoz, hogy aláírjon a Formula E-be, de jött a nagy fordulat a Williamsnél, és kapott még egy szezont a királykategóriában. Eleinte jó teljesítményt nyújtott, majd fokozatosan visszaesett, akárcsak a korábbi esztendőkben.

Ezek után nem volt meglepő, hogy Sir Frank Williams csapata megköszönte a brazil munkáját, és a jelek szerint Robert Kubica lesz a befutó a helyére. Felipe nem akart távozni, de nem tudott mit tenni, különösen azok után, hogy más sem tartott igényt a szolgálataira.

A 15 év után az F1-ből távozó Massa Brazíliában fog versenyezni a Stock Car sorozatban. A hírt szerdán erősítette meg a brazil versenyező, aki ott lesz a 2018-as bajnokság nyitányán márciusban. A csapata a Cimed Racing lesz, mellyel akár esélyes is lehet az interlagosi futamon.

Ez lesz az első alkalom 1999 óta, amikor Massa egy nemzeti kategóriában fog versenyezni. Akkor az azóta megszűnt Chevrolet Formula címet nyerte meg.

„Megtiszteltetés számomra ez a meghívás, és nagyon büszke leszek arra, hogy bemutatkozhatok a Stock Car sorozatban, ráadásul a nagy barátom, Cacá Bueno mellett. Ez egy ideális csapat egy ilyen kihívás esetén, egy rendkívül versenyképes kategóriában. Remek lesz újra találkozni a brazil rajongókkal, akikkel közösen köszöntem el a Forma-1-től Brazíliában.”

„Keményen fogok dolgozni azon, hogy egy jó eredménnyel kezdjem meg pályafutásom új szakaszát.”

Cacá Bueno nem rejtette el az örömét, hogy a csapattársa az a Massa lesz, akivel remek kapcsolatot ápol. Szerinte Massával még nagyobb népszerűségre tehet szert a széria a nemzetközi sajtóban, ami egyúttal nagyobb felelősséget is jelent számára, hogy 2018-ban eredményesek legyenek.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország