Watch Dogs 2: egy game, amit ki kell próbálnod!

Kicsit félve vettük magunkhoz a Watch Dogs második részét, de szerencsére a készítők tanultak az első epizód hibáiból és egyelőre úgy tűnik, egy nagyon is élvezetes játékot raktak össze.

Kicsit felemásak az érzéseink, mivel a Mafia 3-at megváltóként vártuk, de sajnálatos módon az még a második rész közelében sem tudott odaérni. Ezzel egyértelműen csalódást okoztak nekünk a srácok, de minden rosszban van valami jó…

A Watch Dogs egy még nagyobb sokkot jelentett számunkra, de úgy döntöttünk, adunk egy utolsó esélyt a szériának, és magunkhoz vettük a most megjelent új részt. A konzolokszervize.hu meg is dobott bennünket a next-gen konzolos verzióval, amit ráadásul magyar felirattal élvezhettek.

Aggodalomra semmi ok, hiszen a Watch Dogs 2 Xbox One-ra is elérhető, és a hónap végén elérhetővé válik PC-re is. Ezen a linken keresztül minden fontos információt megtaláltok a játékról és a különböző verziókról.

A privát szféra, a magánélet halála folytatódik: Chicago után újabb város, San Francisco köti be magát a mindent látó, mindent felügyelő operációs rendszerbe. Ezúttal Marcus Holloway lesz a játék főszereplője, akit a felügyelő rendszer bűnösnek ítélt, miközben ő maga ártatlan.

Ezért úgy dönt, fellázad a rendszer ellen, és csatlakozik a DedSec hackercsapatához, akiket az első részből már jól ismerhetsz. Itt kezdődik a játék: az elődből ismert szabadság a következő szintre lép, ezúttal San Francisco utcáin!

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Sim racing
Cikk típusa BRÉKING