BRÉKING

Még kidolgozottabb karriermód és alternatív pályák az F1 2017-ben!

A hamarosan végre tényleg megjelenő F1 2017 számos igen érdekes újdonságot tartalmaz majd a gyártó, a Codemasters szerint. Ilyen lesz a továbbfejlesztett karriermód és az alternatív pályák.

f1codemasters

f1codemasters

Ha olvastátok cikkeinket, az elmúlt hetekben-hónapokban végigkövethettétek a Codemasters F1 2017-es játékával kapcsolatos legfontosabb híreket. Ennek egy jókora szeletét képezték a klasszikus autókról csepegtetett információk, most pedig a gyártó a konkrét játékmenettel kapcsolatos változásokba enged egy kis betekintést.

A 2016-os kiadás statisztikailag is legnépszerűbb része a karriermód volt, amelyet a Codemasters most továbbfejlesztett. Már tavaly is be lehetett szállni egy 10 szezonon át tartó fejlesztési versenybe, ez most tovább bővült, és már 115 különféle autófejlesztési lehetőség áll majd a játékosok rendelkezésére. Ezzel kapcsolatban a készítők lelassították a fejlesztések ütemét is, hogy ne lehessen csak úgy a rajtrács legvégéről az élre ugrani egy-egy istállóval. Az is könnyen elképzelhető, hogy egy-egy új alkatrész nem válik be az autókon, ez a játékosok felelőssége, illetve a játék kiszámíthatatlansága, hogy nem feltétlenül olyan elemeket küld a gyárból, amelyek "ülnek" egy-egy fejlesztés után.

 

Mindezeket a játékos alakíthatja magának, és választhat, hogy gyorsan akar javítani csapata autóján (ilyenkor nagyobb kockázattal jönnek nem tökéletesen működő fejlesztések), vagy éppen a lassabb, következetesebb, de valószínűleg hatékonyabb munkára helyezi a hangsúlyt, hosszabb távú eredményekkel. Ugyancsak az autókhoz kapcsolódik az is, hogy a 2017-es játékba belevették a meghatározott számú alkatrészekkel kapcsolatos sáfárkodást is - ügyesen kell tehát bánni a maximális erőforrás-mennyiség vagy éppen váltó bevetése után a már használt darabokkal, különben jönnek a vaskos büntetések.

Lee Mather, a Codemasters kreatív igazgatója ezzel kapcsolatban így nyilatkozott: "Tavaly óriási sláger volt a karriermód, ennek az erősségeire szeretnénk építeni a 2017-es játék során is, az egészet még jobban kidolgozva. Vannak női versenyzőavatarok is, új paddockhelyek, új karakterek és egy sokkal szerteágazóbb csapat- és autófejlesztés. Úgy gondoljuk, hogy ezzel, valamint a történelmi autók bevetésével az F1 2017 a valaha volt legjobb Forma-1-es játékélményt nyújtja majd a felhasználóknak."
Ahogy arról már korábban beszámoltunk, bekerül a játékba számos alternatív pálya is, meghívásos versenyek formájában, amelyek meghódítására a karriermódban nyílik lehetőség. Ezek Silverstone, Szahír, Austin és Szuzuka rövidített verziói, valamint Monaco villanyfényben.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az F1 2017 új trailere téged is felpörget!
Következő cikk F1 2017 - mi változik a játékban?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország