BRÉKING

A valaha volt egyik legvalóságosabb dinamikus időjárás-generátor kerül a Forza Motorsport 7-be

A Forza Motorsport hetes sorszámmal jelölt része az idei év során új fejezetet nyit majd a szimulátorsorozat történetében, többek között az eddigi talán legvalószerűbb dinamikus időjárással.

Forza Motorsport 7
Forza Motorsport 7
Forza Motorsport 7
Forza Motorsport 7
Forza Motorsport 7
Forza Motorsport 7
Forza Motorsport 7

A dinamikus időjárásgenerátor nem ismeretlen fogalom a Forzák világában. Ez a fejlesztés először 2014-ben került be az aktuális részbe, a Forza Horizon 2-be, mivel azonban a rendszer ekkor még kiforratlan volt, 2016-ban a Forza 6-ban a készítők visszatértek a fix időjárási körülményekhez. A Forza-sorozat új részében, a Forza Motorsport 7-ben a játékosok ismét megkapják maguknak a dinamikus időjárást, a készítők pedig azt ígérik, hogy a pályák ennek köszönhetően minden egyes alkalommal máshogy és máshogy néznek majd ki, és ami még fontosabb, máshogy kell majd rajtuk vezetni is. Lesz elsötétülő égbolt, és vihar is, dörgéssel, villámlással.

Időközben már előrendelhetővé vált, ráadásul ingyenes kiszállítással, hála a konzolokszervize.hu csapatának.

A kreatív igazgató Bill Giese szerint az aszfalt is a körülményeknek megfelelően válik csúszóssá, sőt, akár még az ideális ív is megváltozhat egy-egy verseny közben. Az autók a legváratlanabb pillanatokban pörögnek majd meg a vízátfolyásokon, a rossz időben értelemszerűen lecsökkenő levegő- és aszfalthőmérséklet pedig a gumik tapadását is alapvetően befolyásolja. Giese szerint a körülmények a vihar elvonulása után is megmaradnak, amely során a pályát folyamatosan szárító autóknak köszönhetően pedig idővel kialakulhat egy száraz ív is.

 

Giese és a készítői csapat szerint így teljesen egyedi versenyek lesznek majd a játék során, akkor is, ha a karriermódról, és akkor is, ha az egyszeri játékos mondjuk online teszi próbára képességeit. Egyik verseny sem lesz ugyanolyan. A szakember azt is hozzátette, hogy a játékosoknak teljes kontrolljuk lesz az időjárás felett "Free run"-módban, többjátékos módban viszont ez nem lesz meg azért, hogy a lehető legegyenlőbbek legyenek a körülmények.

"Elkezded szárazon, jön a vihar, aztán az addigi magabiztos vezetés hirtelen átalakul élet-halál harccá, és hirtelen már csak túl szeretnéd élni a rossz időt." Szóval ezek várnak a Forza Motorsport 7 játékosaira október harmadikától, amikor a szimulátor hivatalosan is megjelenik PC-re, illetve Xbox One-ra.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Forza Motorsport 7: valami egészen zseniális készül
Következő cikk Teljes a lista, itt az F1 2017-ben szereplő újabb négy klasszikus autó!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország