BRÉKING

F1 2014 és F1 2015: Új és fontos információk a játékról! Gépigény!

Sok új információ jelent meg az F1 2014 játékról, és többek között a hivatalos gépigényt is megnézhetjük.

Az F1-live.hu elsőként számolhatott be az F1 2014 bejelentéséről, és az első trailerről, mely sokak számára nagy csalódást okozott, hiszen a korábbi hírekkel ellentétben ez nem a next-gen verzió, mely csak 2015-ben fog megérkezni az aktuális szezon első felében.

A Codemasters most megerősítette, hogy a háttérben már javában dolgoznak a next-gen változaton, mely az F1 2015 lesz. A legfontosabb, hogy a játék egy teljesen új motort fog kapni és a Codemasters elmondása szerint az alapoktól újratervezi a gamet. Pontosan ezen okok miatt nem volt lehetséges az, hogy a next-gen változat még idén piacra kerüljön. Ezzel együtt új fizikát, mesterséges intelligenciát és grafikát is kapunk majd. A megjelenés után pedig folyamatosan digitális frissítések lesznek elérhetőek a játékhoz.

Hol van a piros csík a Williams Martini Racing autójáról?

Ez az első trailer óta állandó beszédtémát szolgáltat a különböző fórumokon és a közösségi oldalakon. A Codemasters minden tőle telhetőt megtett azért, hogy a valóságban szereplő festéssel álljon elő, de a különböző törvények miatt ezt nem volt lehetséges megvalósítaniuk, mivel bizonyos országokban tilos alkoholt reklámozni. A vezetőség azonban megerősítette, továbbra is keresik annak a lehetőségét, hogy a későbbi kiadásokban a helyzet változzon.

Vajon a klasszikus mod visszatér az F1 2014-ben?

A Codemasters tavaly egy egyedülálló tartalmat adott ki a játékához, mely az F1 2013 alapját jelentette és valami egészen újat adott hozzá az élményhez. Az új részben ez nem fog helyet kapni, de miután pozitívak voltak a visszajelzések az első klasszikus tartalmat illetően, a következő részek valamelyikében újra feltűnhet a mod. A csapat egyszerűen csak egy kis szünetet akart tartani ebben, és nem elcsépelni a különleges tartalom minőségét.

Lesz PC-s verzió, amikor jövőre megjelenik a next-gen F1 2015?

Természetesen igen! PlayStation 4 és Xbox One mellett PC-re is elérhető lesz a teljesen új motorral felvértezett game.

Mikor láthatjuk az új generációs F1-es játékot mozgás közben?

A Codemasters most leginkább az F1 2014 promóciójával foglalkozik, de az októberi megjelenés részeként látni és hallani is fogjuk a next-gen változatot mozgás közben. A csapat azonban jelenleg nem áll készen arra, hogy ebből bármit is megmutasson.

Újdonságok az F1 2014-ben:

- finomított karrier mód, teljes F1-es szezonnal, vagy rövidebb idényekkel (7 és 12 versennyel)

- kibővített Scenario mod, mely egy sor új forgatókönyvet tartalmaz, valós kihívásokkal és pillanatokkal a közelmúltból

- finomított kezelés, továbbfejlesztett fizikával.

- jobb kezelhetőség gamepadon.

- frissített nehézségi szintek, benne egy „nagyon kezdő” lehetőséggel

- folyamatos ajánlások a beállítások terén a jobb élvezhetőség érdekében

- turbómotorok életűbb ábrázolása hangban és pályán egyaránt.

- kihívóbb vezetés az új szabályok miatt (nagyobb gázadás, nagyobb nyomaték, sok csúszkálás a kigyorsításoknál, stb)

- ERS bemutatkozása, mely a KERS helyére lépett a Forma-1-ben. A rendszer 160 extra lóerőt kínál számunkra körülbelül 33 másodpercen keresztül, ami több előzési lehetőséget tesz lehetővé.

Gépigény

Operációs rendszer: Windows Vista, Windows 7, vagy Windows 8

Processzor: Intel Core 2 Duo @ 2.4Ghz, vagy AMD Athlon X2 5400+

VGA: AMD HD2600, vagy NVIDIA Geforce 8600

Hely: 15 GB

Hangkártya: DirectX kompatibilis kártya

Támogatott grafikai kártyák: AMD Radeon HD2600 vagy erősebb, HD3650 vagy erősebb, HD4550 vagy erősebb, HD5000 Series, HD6000 Series, HD7000 Series, R7 Series és R9 Series.

nVidia GeForce 8600 vagy erősebb, 9500 vagy erősebb, GTX220 vagy erősebb, GTX400 Series, GTX500 Series, GTX600 Series, GTX700 Series. Intel HD Graphics 3000 vagy erősebb, AMD Fusion A8 vagy erősebb.

Ajánlott

Operációs rendszer: Windows Vista 64 bit, Windows 7 64 bit, vagy Windows 8 64 bit

Processzor: Intel Core i7, vagy AMD FX Series

VGA: AMD HD6000 Series/Nvidia GTX500 Series minimum 1GB RAM

Hely: 20 GB

Hangkártya: DirectX kompatibilis kártya

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk F1 2014: Hivatalos képek a Forma-1 új hivatalos játékáról
Következő cikk Project CARS: Grafikai és hangi orgazmus a játékban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország