BRÉKING

F1 2013: Teljesen megújul a Forma-1 hivatalos játéka - videókkal, képekkel

A Codemasters soron következő F1-es játéka a hivatalos tájékoztatás szerint teljesen más élményt fog nyújtani, mint az elődök. Az F1 2013 két kiadásban lesz kapható, miközben a játékban több legendás gép is elérhetővé válik.

Jelenleg a Codemasters birtokolja a jogokat, mely szerint évről évre elkészítheti a Forma-1 hivatalos játékát. Bernie Ecclestone, a FOM első embere eddig a pontig elégedett volt az eladási mutatókkal és a különböző díjakkal. Írhatjuk ezt annak ellenére, hogy a 2010-es, a 2011-es és a 2012-es F1-es játék is sok kritikát kapott, amiért az messze nem kínál szimulátoros élményeket, és azt sokak szerint csak az egészen fiatal generáció élvezi.

A Codemasters az újabb jó eladási számok után 2014-ben és azon túl is megkaphatja a jogokat az aktuális szezonok feldolgozására, mely természetesen továbbra tartalmazni fogja az összes pályát, csapatot és versenyzőt.

http://www.youtube.com/watch?v=LoG9en948UI

Az idén ősszel megjelenésre kerülő játékban (PlayStation 3, Xbox 360 és PC) ezúttal már a klasszikus F1-es autók is elérhetőek lesznek. A Codemasters célja, hogy egy sokkal élvezhetőbb és látványosabb autós játékot fejlesszen, amivel az idősebb generáció is szívesen játszik.

A klasszikus modnak köszönhetően lehetőségünk lesz visszautaznunk a nyolcvanas és a kilencvenes évekbe. Ezen elérhető autók közé tartozik az 1988-as Lotus 100T, valamint az 1988-as Williams-Judd FW12. Ez hat klasszikust jelent majd a Williams és a Ferrari istállótól, melynek köszönhetően a Ferrari F399 is felkerült a listára, akárcsak Nigel Manssel 1992-es világbajnoki gépe, az FW14B, vagy Damon Hill 1996-os FW18-asa.

A klasszikus autók mellett a klasszikus versenypályákat is koptathatjuk majd a Codemasters virtuális világában. Ez Jerez, Brands Hatch, Imola és Estoril „retro” változatát jelenti majd.

http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=F6nDP9QghBw#at=26

A klasszikus mod teljesen más lesz, mint amivel az elmúlt években találkozhattunk. Ez a kijelzőket is érinteni fogja, így visszatérnek a sárga HUD sablonok is. Mindemellett minden autó egyedi fordulatszámmérőt, pilótafülkét és különböző animációkat kap. A klasszikus modban például a laptopok és a szuper-számítógépes egységek helyét a régi stílusú garázsok veszik majd át. A narrációról pedig a legendás kommentátor, Murray Walker gondoskodik. Jó hír, hogy a klasszikus modban elérhető autókkal mindenhol pályára gurulhatunk: online, offline, grand prix, quick race, egyéni bajnokság, osztott képernyő.

http://www.youtube.com/watch?v=R6gcIDOoctM

Hogy a negatívumról is szó essék… A játékosok nem keverhetik majd a különböző korok autóit, így a Williams FW07 és az FW14B sem csaphat össze egymással, vagy épp az idei Ferrari az 1999 őse ellen. A versenyzők azonban képesek lesznek az 1980-as, az 1990-es és a 2013-as autókat vezetni az összes elérhető pályákon, beleértve a modern és a klasszikus aszfaltcsíkokat is.

90’-es évek – mod

7 ikonikus versenyző

5 legendás autó

80’-as évek – mod

10 ikonikus versenyző

5 legendás autó

Brands Hatch

Circuito de Jerez

Klasszikus versenypályák:

Imola

Estoril

A versenyzők között olyan pilóták is elérhetővé válnak, mint Nigel Mansell, Mario Andretti, Gerhard Berger, Alain Prost, David Coulthard, Jacques Villeneuve, vagy Eddie Irvine. Hamarosan újabb nevek kerülnek megerősítésre.

http://www.youtube.com/watch?v=iTF3jQg8Png

A Codemasters állítja, javítottak a fizikán, a büntetési rendszeren, a gumikopáson, valamint az ellenfelek mesterséges intelligenciáján. Ezúttal az ellenfelek már agresszívabbak lesznek és keményebben támadnak majd bennünket. A hangokat is átdolgozták, melyek életszerűbbek, mint bármilyen korábbi verzióban, kezdve a vissza-és felváltásokkal.

F1 2013: Classic Edition

Limited edition

80’-as évek pakk – 10 versenyző, benne többek között Mansell, Andretti és Berger.

5 klasszikus autó

Circuito De Jerez és Brands Hatch

90’-es évek pakk – benne többek között Coulthard, Villeneuve, Irvine és Prost.

Klasszikus pályák: Imola és Estoril

A teljes 2013-as idény

F1-2013-CE-P3-rgb-pack-2D-PEGI-RP-English-702x886

F1 2013

80’-as évek pakk – 10 versenyző, benne többek között Mansell, Andretti és Berger.

5 klasszikus autó

Circuito De Jerez és Brands Hatch

A teljes 2013-as idény

90’-es évek pakk és a klasszikus pályákat tartalmazó csomag, ami nem sokkal a megjelenés után pénzért elérhetővé válik

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Játék az élet: Tesztelés alatt a Thrustmaster T500Rs kormány
Következő cikk Forza Motorsport 5 - havonta tíz új kocsi

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország