BRÉKING

Carrera RC: ez már nem játék – vagy mégis?

Az F1-Live szerkesztősége „visszarepült az időben”, és gyerekes lelkesedéssel hajtotta meg a Carrera termékcsaládjának néhány tagját. A végén tanácstalanul néztünk egymásra, mert az RC-gépek nemcsak kicsiknek jelenthetnek remek szórakozást.

Racing Machine – El az utamból!

A Racing Machine - a Rock Crawler mellett – jelenti a csúcsot a cég jelenlegi RC-kínálatában. A gép olyan extrákat tud, mint az állítható hasmagasság, felkapcsolható fényszórók, nem beszélve az összkerékhajtásról. Utóbbi, kombinálva a terepfokozatnak is minősíthető emelt hasmagassággal, remek képességekkel ruházza fel a Racing Machine-t. A levegős gumikkal remekül megtapad a lazább és kavicsos felületen is, így garantált, hogy a legtöbb helyzetből sikerrel kiverekedi magát.

Megfelelően a gép képességeinek, a 2.4 GHz-es autót nem karokkal, hanem pisztollyal lehet irányítani. A Racing Machine végsebességét 35 km/órában adja meg a gyártó, amit villámgyorsan elér, mivel iszonyatos erő van benne. Ha padlógáznál hirtelen fékezünk egyet, az autó lazán bukfencezik a lendület hevében. Érdekes eset a Racing Machine: valahol félúton van a játék és a komoly versenytechnika  között, de utóbbihoz hiányzik belőle pár igazán erős alkatrész – elsősorban a futómű terén.

rcl

Nem árt ébernek lenni játék közben, mert a kis tűzgolyó gyorsan változtatja a helyét és nagy iramban érkezik. Ezért is remek szórakozás. Simán viseli a kisebb ugratásokat: két-három lépcsőfokos röpténél az is megmutatkozik, hogy remekül ki van egyensúlyozva, és nem orral érkezik meg a talajra. Mint mindig, a kellemes perceknek itt is ára van: a játékidő nagyjából 20 perc, de kíméletes menettel ez kitolható. (A menetidőt a távirányítón található stopperrel is mérhetjük.) Másfél-két órára van szükség ahhoz, hogy az 1200 mAh-s lítiumos akkumulátor ismét 100 százalékos legyen. Az autó nem fokozatos lassulással vagy gyengüléssel jelezi, hogy kezd kifogyni a szuflából, hanem egy-két rövidebb szünettel adja tudtunkra, ideje kiszedni az újratölthető akkucsomagot.

Nagyon hasznos funkció az állítható hasmagasság, mivel sima terepen igazi padlócirkálóvá válik a Racing Machine – és ha nagyon komolyan akarjuk venni az aerodinamikát ezen a szinten, akkor jegyezzük meg, csökken a légellenállása is. A tempóból és felépítéséből fakadóan is igényli a nagy teret: szabadban mozog otthonosan, ahol a gyerekek tágra nyílt szemekkel kérik el kipróbálni, a négylábúak pedig lelkesen erednek a nyomába. A széles kerekek és nagy terpesztés miatt a fordulókör nem kicsi, de a terepjárók sohasem erről voltak híresek.

rcc

A teszten nálunk volt többek között egy Spy Control is, és a közel 50 centiméter hosszú Racing Machine könnyedén mászta meg a lapos, szirénázó elfogóautót.  A Spy Control egy 1:16-os méretarányú rendőrautó, mely értelemszerűen sokkal jobban fordul, ugyanakkor végsebessége 20km/óra, ezért sem kelhet versenyre nagyobb márkatársával. Extrája a ki-be kapcsolható sziréna, mely aktív állapotban kiemelkedik a tetőből. Akkumulátora szintén tölthető, de pisztoly helyett már karokkal kell irányítani.  Sokkal inkább „szobabarát”, mint a Racing Machine, de a lendületből neki is jutott. Hátsókerékhajtásának és kis fordulókörének köszönhetően könnyedén megforgatható kis helyen is.

Thunder Storm -  a repülő csoda

Kicsit szkeptikusan fogadtuk a modellt, lévén még soha ezelőtt nem teszteltünk hasonló „játékot”. Az autók és a hajók terén volt némi tapasztalatunk a múltból, de a helikopter egy teljesen új és páratlan élményt jelentett számunkra. „WOW” – talán ez a legjobb szó, amivel jellemezni tudnánk a Carrera RC Thunder Storm névre hallgató helikopterét.

Egy rövidebb töltési idő és a csomaghoz kapott utasítás (magyar nyelven is elérhető) után izgatottan vártuk, hogy mire is képes ez a kicsiny gépezet. Nos, az első benyomás megtette a hatását és mindenki nevetésbe tört fel, amikor megtapasztaltuk a Thunder Storm bámulatos erejét.

A gép már alapjáraton is szelet generál maga körül, de amikor igazán rákapcsolunk, akkor akár még légkondicionálóként is használhatjuk igazán meleg időben. A helikopter a tizedmásodperc tört része alatt felemelkedik a magasba, és pár óra játék és ismerkedés után igencsak kezes bárányként viselkedik.

Amatőr és tapasztalatlan helikopter pilótaként – először a szobában tesztelve – nem egyszer hatalmas erővel és sebességgel csaptuk neki a falnak, és a különböző „tereptárgyaknak” a Carrera RC újdonságát, ám az nem kicsi meglepetésünkre rendre azonnal folytatni tudta az útját. Tehát bátran állíthatjuk, hogy a helikopter nemcsak erős, de igencsak strapabíró is.

Az élményt csak sokszorozza, hogy a gép valóban úgy mozog és repked, mint a „nagyok”. A legapróbb mozdulatokra is képes, miközben egészen precízen irányíthatjuk. Természetesen ehhez sok gyakorlásra lesz szükségünk, de mindenképpen megéri a befektetett időt. A természetben már valamivel nehezebb kezelnünk, lévén a legkisebb külső hatások is erősen befolyásolhatnak egy-egy manővert. Ha nagy szél fúj kint a szabad ég alatt, akkor nem ajánlatos vele játszanunk.

rcf

Az irányításról a 3 csatornás, 2,4GHz-es technológia gondoskodik, ami zavartalan jelvitelt tesz lehetővé, így akár több helikopter is tartózkodhat az adott „légtérben”, anélkül, hogy a rádiójelek zavarnák egymást. A helikopter két rotoros rendszere és giroszkópos stabilizátor segíti a tökéletes irányítást. A magassággal és a hatótávolsággal egyetlen egy alkalommal sem volt gondunk. A gépet nem egyszer több méteres magasságba engedtük fel, miközben az már egészen távol volt tőlünk.

A menetidő sajnos nem túl hosszú, így körülbelül 25-30 percünk van arra, hogy teljes töltöttség után mindent beleadjunk a levegőben. A csomagban természetesen egy töltő is található, amivel könnyen és relatíve gyorsan újratölthető az akkumulátor.

Inferno

A helikopteres tesztünk után a Carrera RC Inferno kisebb terepjáróját „röffentettük” be. A levegőben tapasztalt élmények után jó volt egy kicsit a földön is száguldoznunk. A kis terepjáró narancssárga és piros színben is elérhető. Szerkesztőségünk a dögös piros fényezéssel ellátott Infernót guríthatta ki a „garázsból”. A gép a külsejében erősen hajazott a nevére, és valóban „pokoli” a kinézete, amit ebben a formában csak pozitívan írhatunk le.

A Carrera RC Racing Machine kistestvéreként emlegethetjük a gépet. A bátyushoz hasonlóan ez is egy igazi rosszaság, ami azonnal magas sebességi fokozatra kapcsol. A maximális sebessége közel 20 kilométer/óra, ami ezen a szinten már nem mondható átlagosnak. A végsebesség mellett a gyorsulása is impozáns, ami sok kis társát szégyeníti meg ezzel.

A társakhoz hasonlóan őt is először a szobák rejtelmeiben teszteltük, de a 32 centiméteres Inferno hamar jelezte nekünk, hogy neki ez kevés, és kint a szabadban szeretne randalírozni. Néha farolgatás és koccanás után eleget tettünk a piros ördög kérésének, aki a szabadban már láthatóan jobban érezte magát. Ez a távirányítós autó valóban arra született, hogy kint „éljen” és zúzzon a természet lágy ölében.

Az autó több sebességi fokozaton használható. Természetesen akárcsak a benzines terepjárók esetében, ez is befolyásolja a használati időt. Mi gyakorlatilag végig a maximumon toltuk neki, miután az jelentette számunkra a legnagyobb élményt. Ha „kíméletesebbek” vagyunk, akkor akár 40 percig is eltarthat egy játék. Ha pedig igazán vadulni szeretnénk, akkor ebben az esetben ne számoljunk többel, mint 20 perc. A töltési idő körülbelül 80 perc.

A kisebb és közepes tereptárgyak nem okoztak problémát a nagy kerekekkel felszerelt Infernónknak, mely a 2,4 GHz-es Servo Tronic irányítási módnak köszönhetően szintén jól kezelhető. Nedves körülmények között is megnéztük, hogy mit tud a gép. Ezúttal sem okozott csalódást, hála a cseppálló kialakításnak. Az első és hátsó lámpáknak köszönhetően pedig akár sötétben is kényelmesen játszhatunk vele, így soha nem veszítjük szem elől a „kicsikét.”

Hamarosan kezeink között tudhatjuk a Carrera RC újdonságát, a Turnatort, ami szintén Servo Tronic technikával működik, 2,4 gHz-es, és az előzetes tapasztalatok alapján átmegy mindenen.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Gender Racing Team: A csapatós negyedik verseny
Következő cikk Legendás autósjátékok: Live for Speed

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország