BRÉKING

Turán Frici: “Ha ma tökéletesen autózunk, ismét pontot szerezhetünk!“

Turán Frigyes és Zsiros Gábor a szombati kiegyensúlyozott teljesítményüknek köszönhetően 7 helyet javítva jelenleg a 12. helyről várják a folytatást a WRC2-es kategóriában. A párosnak ma még 4 szakaszt kell teljesítenie a Ford Fiesta R5-tel.

„A világbajnoki futamokon mindig a szombat szokott a legnehezebb nap lenni, ez most sem volt másként. Reggel sokat csúszkáltunk, kemények voltak a gátló beállításaink, mivel tisztább utakra számítottunk. Szerencsére ezen a második körre tudtunk változtatni, így innentől kezdve sokkal élvezetesebben autóztunk. Most 12.-ek vagyunk a kategóriában, ami ugyan egyelőre nem pontszerző hely, de szépen jövünk fel és mindent megteszünk a még jobb eredményért, a mai 4 gyorson. Tegnap egy hibánk volt, ugyanis az egyik hármas bukkanó közepén, ami ferdén dobta el a kocsit, orral leestünk egy kis árokba,  de szerencsésen ki tudtunk jönni a másik oldalon, be tudtam indítani a Fiestát. A kis malőr miatt veszítettünk körülbelül 20-25 másodpercet, de más látható következménye nem volt az ugratásnak, csak a lökhárítót kellett cserélni, de úgy néz ki, az mindennapos itt Lengyelországban“ – mesél Turán Frici a tegnapi nap történéseiről.

„Egyáltalán nem vagyunk elkenődve, a pénteki 19. hely nem volt olyan jó, azonban most már elégedettek vagyunk és egyre jobban megyünk. Az első 5 pozícióért biztos, hogy nem tudunk harcba szállni, ugyanis rendkívül gyorsak a pilóták, ádáz csata folyik a legjobb helyekért. Azonban reális cél, hogy ismét ott legyünk az első 10-ben és pontot szerezzünk. Ha a mai 4 gyorsaságin minden rendben lesz, tökéletesen autózunk, és kihozzuk magunkból, amire képesek vagyunk, akkor ez elérhető. Mindenképp jó irányba haladunk, egyre jobban élvezzük a versenyzést. Nagyon jó csapatunk, kitűnő autónk, gumijaink vannak, nem kapunk defektet, nincsenek műszaki, technikai gondjaink, amik mind közelebb hozzák a szép eredményt“ – teszi hozzá Zsiros Gabi.

A Lengyel Rali zárónapján még 4 gyorsasági szakasz és több mint 60 kilométer vár a versenyzőkre. Az ünnepélyes díjkiosztó ceremóniának ismét a Mikolajki Arena ad otthont.

&feature=youtu.be

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kazár Miklós: „Ilyen abszurd helyzetben még nem voltam”
Következő cikk Ismét magyar résztvevők a rali világbajnokságon

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország