BRÉKING

Ismét magyar résztvevők a rali világbajnokságon

Turán Frigyes és Zsiros Gábor a legendás Német Ralin folytatja a világbajnoki szezont augusztus 18-21. között a Ford Fiestával. A népes mezőnynek 4 nap alatt 18 szakaszt és majdnem 307 versenykilométert kell teljesítenie a szőlőtőkékkel tűzdelt pályákon.

„Van tapasztalatunk a német pályákról, ugyanis 2011-ben már autóztunk ezen a vidéken, de ahogy a térképeket és belső kamerás felvételeket néztük, most mások lesznek a gyorsasági szakaszok. Gyönyörű környezetben versenyzünk majd, a legtöbb helyen szőlőtőkék között, jó minőségű pályákon. Lesz egy rendkívül izgalmas katonai szakasz is, mely szűkebb, kicsit csúszósabb, biztos, hogy nagy küzdelem lesz a tempós gyorsaságikon. 2011-ben nagyon jól versenyeztünk, harmadik helyen végeztünk Németországban, ami biztató, bár az idei mezőny sokkal erősebb. A kategóriánkban a WRC2-ben most is több mint 20 páros indul, így biztos, hogy kemény menet lesz. Maximálisan felkészültnek érezzük magunkat, már hiányzik is kicsit a versenyzés a hosszú szünet után” – mondja Turán Frici.

A verseny Trier-ből indul és oda is érkezik vissza a Porta Nigra kapuja elé. A nevezőknek 4 különböző típusú szakaszon kell autózniuk, ami minden bizonnyal sok izgalmat hoz majd. A rögös, keskeny, szőlőtőkékkel tűzdelt utak mellett, gyors szakaszok váltják egymást, valamint országúti gyorsaságik is várnak az indulókra. A versenyt az is nehezíti, hogy ebben a térségben a domborzati viszonyoknak köszönhetően kiszámíthatatlan az időjárás, olykor száraz, máskor rendkívül csapadékos, így a gumiválasztás is hozhat izgalmas perceket.

„Nagyon várjuk az aszfaltos futamot, az autó is sokkal szebb, alacsonyabban van a váz, a kerekeket is lecseréltük. Bízunk benne, hogy a szervizcsapatunknak is kevesebb dolga lesz, mint a kemény murvás futamokon. Már készülünk a hétfői hosszabb tesztre és az azt követő pályabejárásokra, úgy érzem, hogy a több mint egy hónapos szünetben sikerült feltöltekeznünk energiával, pozitívan nézünk a német futam elé” – teszi hozzá bizakodóan Zsiros Gabi.

Összességében tehát egy nagyon kontrasztos verseny elé nézünk, ugyanis a ritmusos sprint szakaszokat időközönként hosszabb, kanyargós pályák tűzdelik.

A versenyzők a Baumholder különleges katonai területe mellett utolsó nap a gyönyörű Mosel borvidék útjait és az Eifel hegyet is megismerik a luxemburgi határ mentén.

 

Köszönjük a Partnereinknek!

Forrás: Just Creative

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Turán Frici: “Ha ma tökéletesen autózunk, ismét pontot szerezhetünk!“
Következő cikk Kazár Miklós: „Hatalmas tűz van bennünk!”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország