Zárt kapus lesz a DTM szezon előtti tesztje!

A DTM csütörtök délután egy közleményben jelentette be, hogy zárt kapuk mögött rendezi meg a német túraautó-bajnokság szezon előtti tesztjét Hockenheimben egészségügyi és biztonsági okok miatt.

Hockenheimring signage

Hockenheimring signage

Sam Bloxham / Motorsport Images

Eredetileg Monzában rendezték volna meg a DTM szezon előtti tesztjét, azonban Monza a koronavírus kitörése miatt nem tudta megrendezni a német túraautó-bajnokság tesztjét.

Az új helyszín a németországi Hockenheim lett, amely aszfaltcsíkon március 16-tól március 19-ig körözhet majd a bajnokság mezőnye, a DTM vezetői pedig hálájukat fejezték ki a német pálya irányába, ami 2019-ig Forma-1-es versenyeknek is helyet adott.

További híreink:

Azonban a történet ezzel még nem ért véget, hiszen csütörtök délután a DTM egy közleményben jelentette be, hogy zárt kapuk mögött rendezi meg a szezon előtti tesztet, tehát a nyilvánosság nem szemlélheti a lelátókról az eseményeket.

Erre a közlemény szerint egészségügyi és biztonsági okok miatt van szükség, amelynek kiváltó oka a koronavírus, a döntést pedig az ITR hozta meg, a DTM-közösség, a kilátogató média és a nyilvánosság biztonságának érdekében.


A wokingi gyártó bemutatta legújabb sportautóját, melynek fejlesztéséből az F1-es részleg is kivette a részét.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Még mindig rengetegen imádják Kubicát
Következő cikk Kubica: A Williamsnél a csapatérdeket helyeztem a saját érdekem elé

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország