Zárt kapuk mögé szorul a Super Racing Festival

„Hosszasan kellett mérlegelnie” a Hungaroring Sport Zrt.-nek, mire meghozták azt a döntést, miszerint az október 16-18-a között megrendezésre kerülő Super Racing Festivalt zárt kapuk mögött tartják csak meg. Ezen az eseményen a túraautó-világkupa (WTCR), valamint a kamion Európa-bajnokság is tiszteletét teszi, így több magyar pilótának is lehet majd szorítani.

Norbert Michelisz BRC Hyundai N LUKOIL Squadra Corse Hyundai i30 N TCR

Norbert Michelisz BRC Hyundai N LUKOIL Squadra Corse Hyundai i30 N TCR

WTCR

„A versenypálya vezetősége az elmúlt hetekben és napokban egyeztetett az illetékes hatóságokkal, és a Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlása alapján hozta meg döntését” – olvasható a Hungaroring keddi közleményében, amelyben hangsúlyozták, a versenyzők mellett mindig is a szurkolók voltak a legfontosabbak.

„A Hungaroring ezért is várt ki az utolsó pillanatig, és a döntést végül a versenyzők, a közreműködők és a nézők egészségének megóvása motiválta.”

További híreink:

A hungaroring.hu-n olvasható közlemény szerint a hétvége történéseit a televíziók képernyőjén keresztül tudják majd követni a szurkolók, a Sport TV az összes futamot élőben közvetíti.

A Super Racing Festivalra eredetileg áprilisban került volna sor, de a koronavírus-járvány miatt halasztani kellett.

A WTCR-ben a címvédő Michelisz Norbert (Hyundai) mellett Tassi Attila (Honda), Boldizs Bence (Cupra) és Kismarty-Lechner Gábor (Cupra) szerepel magyar részről, valamint utóbbi kettő csapatában, a Zengő Motorsport színeiben indul a spanyol Mikel Azcona is.

A kamion Eb mezőnyében a kétszeres kontinensbajnok Kiss Norbert a Révész Truck Racing Team színeiben áll majd rajthoz a Hungaroringen.

A Red Bull máris hízelegni kezdett a Renault-nak.


Megdöbbentő jelenetek a go-kart-vb lonatói futamán

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Nem tudott pontot szerezni Tóth László a Formula Renault hétvégi futamain
Következő cikk Guerrieri nyerte a WTCR magyarországi időmérőjét, Tassi a 2., Norbi viszont csak a 16. lett

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország