Zanardi újra rajthoz áll: DTM-autóval a Super GT-ben

Alex Zanardi az első a három BMW-versenyző közül, akit bejelentettek, hogy rajthoz áll a Super GT futamán, ami a legendás széria közösen szervez a japán kategóriával, mely egyre közelebb kerül egymáshoz.

Alex Zanardi and Jimmy Vasser

Michael L. Levitt / Motorsport Images

A DTM és a Super GT folyamatosan törekszik a közös tervek megvalósítására, melynek egy ilyen eseménye lesz az a verseny Fujiban, ahol a Super GT futamán több DTM-autó is rajthoz fog állni. A BMW már be is jelentette a három versenyzője közül az egyiket, aki biztosan ott lesz a különlegesnek ígérkező japán futamon.

Még több F1 hír:

Alex Zanardi hatalmas név, aki hosszú évekkel ezelőtt egy amerikai futamon mindkét lábát elveszítette, de nem adta fel és remek eredményeket ért el a motorsportban, miközben a Paralimpián aranyérmes lett. Az olasz tavaly debütált Misanóban a BMW vendégversenyzőjeként, ahol rögtön egy 5. hellyel nyitott.

Az Audinál vendégversenyzőként Andrea Dovizioso, a Ducati MotoGP-versenyzője kapott lehetőséget. Most Zanardi előtt lesz a feladat az újabb nagy lehetőség által, ami egy nagyon különleges helyszínen lesz, ahol a Forma-1- mezőnye is versenyzett már. A tapasztalt veterán versenyző, aki még mindig aktív, azt mondta, csodálatos lehetőség ez számára, hogy egy közös futamon induljon el a DTM-ben és a Super GT-ben. „A csodálatos szót valószínűleg túl gyakran használják, de ebben az esetben ez igazán megfelelő. Az a puszta tény, hogy továbbra is versenyezhetek, egy ajándék számomra.”

#24 BMW Team RLL BMW M8 GTE, GTLM: Jesse Krohn, John Edwards, Mozzie Mostert, Alex Zanardi

#24 BMW Team RLL BMW M8 GTE, GTLM: Jesse Krohn, John Edwards, Mozzie Mostert, Alex Zanardi

Fotó készítője: Jake Galstad / LAT Images

„Ugyanakkor a BMW M4 DTM határozottan az egyik legjobb versenyautó, amit valaha vezettem a karrierem során. Ráadásul további 100 lóerőt fogok kapni a motorháztető alatt a 2018-as évhez képest. Fantasztikus lesz, és nagyon hálás vagyok a BMW Motorsportnak a lehetőségért. Tudom, hogy a DTM-ben a versenyzés hatalmas kihívást jelent, mivel minden versenyző profi és kiválóan felkészült, és ezúttal a Super GT versenyzői is ott lesznek.”

Zanardi nem tűz ki maga elé célokat, csupán a lehető legjobban akar teljesíteni és felkészülni a kihívásra, amiben Jenson Button, 2009 Forma-1 bajnoka is részt fog venni. A brit a Super GT-ben is bajnoknak mondhatja magát, és nem mellesleg a Hondájával ott lesz az évadzáró DTM-hétvége mindkét versenyén az indulók között Hockenheimben.

A BMW elmondta, számukra Zanardi nemcsak egy versenyző, akivel nagyon régóta dolgoznak együtt és egy nagyszerű karakternek tartják, aki igazi példakép is, még az egészségesek számára is. A bajorok biztosak benne, hogy Alex ugyanúgy fel fogja hívni magára a figyelmet, mint Misanóban, vagy legutóbb Daytonában a 24 órás futamon.

 

A BMW három autót indít majd Fujiban, addig az Audi 4 gépet küld pályára a 15 Super GT versenygépe ellen. Fuji előtt Zanardi egy módosított BMW M6 GT3-at fog vezetni a 2019-es idény utolsó előtti fordulójában az Olasz GT Bajnokságban Mugellóban.


Egy régebbi felvétel a versenyautózás világából, mely tökéletesen bemutatja azt, hogy adott esetben milyen káosz alakulhat ki a bokszutcában. Ritkán lát hasonlót az ember. Érdemes megnézni a Ferrarikat, hogy mit csinálnak.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Nagy lehetőség előtt David Schumacher: bemutatkozhat az F3-ban
Következő cikk Button rettentően izgatott a Super GT és a DTM közös versenye miatt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország