Zanardi apróbb lépésenként, de halad előre

Alex Zanardi még mindig kitartóan küzd a felépülésért a nyáron elszenvedett súlyos balesetét követően, melynek következtében kórházba került, és több létfontosságú operációt is végre kellett hajtani nála. Ő azonban nem adja fel a harcot.

Alex Zanardi, BMW Team Italia

Alex Zanardi, BMW Team Italia

acisportitalia.it

Zanardi előtt még mindig hosszú út áll, ha újra fel szeretne épülni a borzalmas incidenséből, de az olasz mindig is kitartó ember volt, így továbbra sem adja fel.

Állítólag a többszörös paralimpiai bajnok lát és hall is, a feleségének, Danielának pedig a hüvelykujját felemelve mutatja, hogy minden rendben.

„Lát. Hall. Beszélni még nem tud, mivel elővigyázatosságból még mindig egy lyuk van a légcsövében, de talán azt is nemsokára bezárhatják, mint ahogyan tették azt a koponyaboltozattal is, amelyet darabról darabra építettek újjá” – írja Carlo Verdelli a Corriere della Serában.

További híreink:

„Az agy pedig ismét elkezdett jeleket küldeni. A lehetetlen lassan lehetségessé válik. Az újjászületések világcsúcstartója lassan halad felfelé a második Everestjén, amely hirtelen került az útjába, és ez az egyik jó hír ebben a borzalmas évben.”

A hosszú rehabilitáció tehát folytatódik, a felesége pedig mindig ott van Zanardi mellett, hogy segítse őt. Ugyan magánéletének tiszteletben tartása miatt nem mindig számolnak be minden egyes kis előrelépésről, de azt tudni lehet, hogy ezek a lépések a megfelelő irányba haladnak.

„Minden egyes kétségbeesett visszaesés és minden alig érzékelhető javulás mellett is ott van Daniela, akivel 1996-ban házasodtak össze, és történjék bármi, legyen jó vagy rossz, mindig kitartott mellette.”

 

„Alex kezet ráz, ha arra kérik. Ha megkérdezik tőle, hogy rendben van-e, akkor felemeli a hüvelykujját. Aztán Daniela felé fordítja a fejét. Ez még egyértelműen nem a csúcs, de legalább a mászást már elkezdte, ami már önmagában is hihetetlen tett.”

A következő lépés most az lesz, hogy megpróbálják majd visszahozni Zanardi beszédkészségét, de természetesen ez sem egyik pillanatról a másikra fog történni, annak viszont örülhetünk, hogy a korábbi autóversenyző és paralimpiai bajnok a helyes úton halad.

Albonnak fáj, hogy elveszítette ülését, de már a visszatérést tűzte ki célul


BTCC a Motorsport.tv-n!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Todt: nagyobb a Mercedes dominanciája, mint a Ferrarié volt
Következő cikk Ez teszi olyan gyorssá a Red Bull kerékcseréit

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország