WTCR: Michelisz a dobogóért harcolt, eldőlni látszik a bajnoki cím

Michelisz Norbert két pontszerzéssel, egy 4. és egy 7. pozícióval távozott a WTCR olaszországi fordulójából. A bajnokság utolsó fordulója előtt eldőlni látszik a bajnoki cím sorsa.

Norbert Michelisz, BRC Hyundai N LUKOIL Squadra Corse Hyundai Elantra N TCR

Fotót készítette: WTCR

A hétvégén a WTCR Olaszországban látogatott, ahol két fordulót is rendeztek. Norbert Michelisz az első futamon a 4. helyről indult, és bár egy alkalommal támadhatott a dobogóért, végül védekeznie kellett azért, hogy megtartsa rajtpozícióját.

A Hyundai versenyzője a 7. lett a szombati időmérőn, ami a 4. helyet jelentette az első futam fordított rajtrácsán. Norbit a futam elején kissé meglökte a mögötte lévő Yvan Müller, ám ennek ellenére is meg tudta tartani a helyét. 

Még több F1 hír:

Michelisz a 11. körben megtámadta a Coronellel szemben pozíciót veszítő Guerrierit, sikertelen előzés után azonban neki kellett hárítania Müller próbálkozásait, ám Norbi végül megtartotta 4. helyet.

A futamot Urrutia nyerte Coronel és Guerrieri előtt, míg a magyar versenyzők közül Tassi Attila a 16., Boldizs Bence a 18. helyen zárt.

Helyezés Versenyző Kör Idő Hátrány Intervallum km/ó Pont
1 Uruguay Santiago Urrutia 14 26'17.538     120.3 25
2 Netherlands Tom Coronel 14 26'18.970 1.432 1.432 120.4 20
3 Argentina Esteban Guerrieri 14 26'20.890 3.352 1.920 120.3 16

A második futamon Michelisz Norbert az időmérőn megszerzett 7. rajtkockából vághatott neki a versenynek. A magyar versenyzőnek a rajtot követően Thed Björk megelőzésével sikerült javítania egy pozíciót.

Norbi mögé az év végén visszavonuló csapattársa, Gabriele Tarquini jött nagy tempóban. Mivel Michelisz nem tudta támadni az 5. helyezett Esteban Guerrierit, maga elé engedte a gyorsabb tempót autózó Tarquinit.

A veterán olasz meg is előzte az argentint, ami sajnos Norbinak nem sikerült, így a 7. helyen zárta a második olaszországi futamot. Tassi Attila a 12., Boldizs Bence a 16. helyen zárt.

Helyezés Versenyző Kör Idő Hátrány Intervallum km/ó Pont
1 France Yann Ehrlacher 17 31'49.017     120.9 25
2 Belgium Frederic Vervisch 17 31'52.373 3.356 3.356 120.9 20
3 Belgium Gilles Magnus 17 31'53.109 4.092 0.736 120.9 16

A második futamot Yann Ehrlacher nyerte Vervisch és Magnus előtt. A szezon utolsó fordulóját november 27-28-án rendezik majd Oroszországban, ahova Ehrlacher 15 pontos előnnyel érkezik majd Vervisch-sel szemben.

Bagnaia tökéletes hétvégét zárt Portugáliában, konstruktőri bajnok a Ducati

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ehrlacher nyerte a WTCR olaszországi időmérőjét, Norbi a hetedik
Következő cikk Brit szupertehetséget igazolt a Ferrari akadémiája

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország