Urrutia simán nyert, Norbi versenyét ismét tönkretették!

Michelisz Norbi a harmadik helyről várta a második hazai futamát, miután a tegnapi időmérőn ezt a rajtpozíciót tudta megszerezni. Sajnos azonban a már idén oly sokszor előforduló balszerencse ismét lecsapott rá, mivel már rögtön a rajtot követően megforgatták őt, így visszaesett a mezőny végére.

Santiago Urrutia, Cyan Performance Lynk & Co Lynk & Co 03 TCR

Santiago Urrutia, Cyan Performance Lynk & Co Lynk & Co 03 TCR

WTCR

A pole-t megszerző Rob Huff szintén balszerencsés volt, miután az első futamon a sikánban eltalálta a gumibálát, ami miatt kitört a bal első kereke, és az autóját nem tudták már időben megjavítani, így csak a bokszutcából vághatott neki a főversenynek. Tassi Attila a 14. helyről indult, míg Boldizs Bence a 22.-ről.

A rajtnál mindenki nagyjából azonos ütemben jött el, de az első kanyarhoz érve Norbinak tehát megint nem volt szerencséje, hiszen kiforgatták őt, és ezzel visszaesett a mezőny végére. Az első kört a 21. helyen fejezte be, tehát továbbra is üldözi a balsors a magyar kiválóságot.

Idén már többször is előfordult vele, hogy saját hibáján kívül esett hátra vagy esett ki egy futamból. Ezzel azonban a már eddig is távolinak tűnő bajnoki cím reménye lényegében elúszott.

További híreink:

A vezetést Santiago Urrutia vette át, akit Nestor Girolami követett a Hondával, míg a harmadik helyen Frédéric Vervisch haladt. Tassinak közben jól sikerült kihasználnia a rajtot követő lökdösődéseket, és négy pozíciót javítva már a tizedik volt.

Miközben az élmezőnyben nem történtek változások a futam első harmadában, a középmezőnyben és hátrébb több pozíciócsere is volt, Norbi pedig egészen a 16. helyig tudott felkapaszkodni mindössze néhány kör leforgása alatt, amiből azért látszott, hogy az autója nem sérült, és jó tempója lett volna.

A verseny felénél az élen álló hármas továbbra is Urrutia, Girolami és Vervisch volt, mögöttük az első futamon több kemény manővert is bemutató Mikel Azcona, valamint két Lynk & Co, Yann Ehrlacher és Yvan Müller haladt.

 

Tassi a kezdeti előretörés után nem igazán tudott további pozíciókat nyerni, Norbi pedig hiába tűnt gyorsabbnak, mint a körülötte lévők, a mezőny sűrűjében nehéz volt manővereznie. A szintén elképesztően balszerencsés zengős pilóta, Huff pedig megragadt a sor végén a bokszutcai rajtot követően, ami óriási pech volt számára.

A kicsivel hosszabb futamon az abroncsok menedzselése is okozott némi problémát néhány pilótánál, és többen is panaszkodtak a rádión, hogy nehezükre esik kihozni mindent a gumikból, bár látszólag ez a versenyt vezető Urrutiát nem zavarta, hiszen magabiztosan haladt az élen.

A verseny vége is viszonylag nyugodtan telt, így az uruguayi pilóta könnyedén húzta be a magyarországi második viadalt, mögötte pedig Girolami és Vervisch is megtartotta a helyét. Uruttia ráadásul még a bajnoki címért is bejelentkezett ezzel a sikerrel.

Ami pedig a hazai hősöket illeti, Tassinak maradt a tizedik hely, Norbinak be kellett érnie a 14.-el, Boldizs meg 19.-ként zárt. Ez tehát összességében nem a magyarok hétvégéje volt a Hungaroringen, hiába lett volna esély legalább egy pódiumra, de most sem nekünk kedvezően szerint alakultak az események.

Helyezés Versenyző Kör Idő Hátrány Intervallum km/ó Pont
1 Uruguay Santiago Urrutia 15 -        
2 Argentina Nestor Girolami 15 1.245 1.245 1.245    
3 Belgium Frederic Vervisch 15 2.328 2.328 1.083    
4 Spain Mikel Azcona 15 3.387 3.387 1.059    
5 France Yann Ehrlacher 15 4.616 4.616 1.229    
6 France Yvan Muller 15 8.503 8.503 3.887    
7 Sweden Thed Björk 15 10.050 10.050 1.547    
8 Argentina Esteban Guerrieri 15 12.707 12.707 2.657    
9 Belgium Gilles Magnus 15 13.825 13.825 1.118    
10 Hungary Attila Tassi 15 16.248 16.248 2.423    
11 Portugal Tiago Monteiro 15 17.187 17.187 0.939    
12 France Nathanael Berthon 15 18.124 18.124 0.937    
13 France Jean-Karl Vernay 15 19.083 19.083 0.959    
14 Hungary Norbert Michelisz 15 19.619 19.619 0.536    
15 Germany Luca Engstler 15 23.387 23.387 3.768    
16 Netherlands Tom Coronel 15 28.984 28.984 5.597    
17 Spain Jordi Gene 15 29.421 29.421 0.437    
18 United Kingdom Rob Huff 15 30.367 30.367 0.946    
19 Bence Boldizs 15 32.022 32.022 1.655    
20 Italy Nicola Baldan 15 38.978 38.978 6.956    
21 Jessica Bäckman 15 39.614 39.614 0.636    
22 Bäckman Andreas 2 13 laps        
23 Italy Gabriele Tarquini 1 14 laps        

Albon megszerezte első DTM-sikerét a Nürburgringen!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Albon domináns teljesítménnyel nyerte első DTM-futamát!
Következő cikk A Toyota zsinórban negyedszer nyert Le Mans-ban, dráma az LMP2-ben!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország