Jelentés a versenyről

WTCR: újabb zengős futamgyőzelem, Norbi csapatutasítás miatt lemaradt a dobogóról

A túraautó-világkupa 12 autósra zsugorodott mezőnye a hétvégén újra Franciaországban tette tiszteletét, és a főversenyt követően természetesen jött a fordított rajtrácsos második viadal is.

Rob Huff, Zengo Motorsport, CUPRA Leon Competicion

Fotót készítette: WTCR

A pole-ból Mehdi Bennani kezdhetett, aki mellől a Zengő Motorsport britje, Rob Huff indult, majd a harmadik pozíció Michelisz Norbié volt. A másik két magyar, Tassi Attila és Nagy Dani a kevésbé jól sikerült időmérőt követően ismét az utolsó sorból várta a lámpák kialvását.

A bajnokságot továbbra is a Hyundai pilótája, Mikel Azcona vezette, és az első futamból kiindulva komoly csatákra lehetett most is számítani. A verseny hossza 25 perc plusz egy kör volt.

Az indulásnál túraautózáshoz képest egészen tisztán jött el a mezőny, Huff kiválóan reagált, és sikerült legyorsulnia Bennanit, miközben Norbi megtartotta a harmadik helyét. Hátrébb voltak kisebb-nagyobb lökdösődések és pozíciócserék, de baleset nem történt.

Ezt követően némileg stabilizálódott a mezőny, a pálya karakterisztikájából adódóan viszont egyáltalán nem volt könnyű előzni, így mindenkinek komolyan el kellett szánnia magát, ha előrébb akart keveredni.

További híreink:

Az első körök után Huff továbbra is tartotta a vezetést, mögötte jött Bennani és Norbi, majd Gilles Magnus és Azcona. Tassiéknak hátrébb sikerült javítani egy pozíciót, miután elmentek az első futamot megnyerő Nathanael Berthon mellett.

Bármennyire is úgy tűnt azonban, hogy Huff magabiztosan tartja a vezetést, Bennani az Audiban semmiképp sem akarta őt elengedni, és folyamatosan ott loholt a nyakában, hátha hibára tudja késztetni a rutinos versenyzőt.

Tíz perccel a futam vége előtt Azcona és Magnus esett egymásnak nagy erőkkel, a spanyolnak pedig egy zseniális manőverrel sikerült végül elmennie a belga mellett, de úgy, hogy az 1-es kanyarból kifelé mindketten megcsúsztak és majdnem keresztbe is álltak, de a bajnokságot vezető hyundai-os valahogy megzabolázta az autóját és kifékezte Magnust.

Ez az előzés viszont sajnos azt is egyértelművé tette, hogy Norbinak oda kell adnia a dobogós helyét a csapattársának, aki az összetett győzelemért megy, miközben a magyar versenyzőnek erre már nincs reális sansza. Szóltak is neki a rádióban, Norbi pedig picivel később eleget is tett a csapatutasításnak.

 

Ezzel tehát Huff, Bennani, Azcona, Norbi volt az első négyes sorrendje, Tassi Attila a 11. helyen haladt, míg Daninak valamilyen probléma miatt idő előtt fel kellett adnia a versenyt.

Az idő leteltével az élen már nem történt változás, így Huff idei második győzelmének örülhetett, ami egyben persze a Zengő második sikere is volt, a magyar csapat tehát ismét megmutatta, mire képes.

Bennani bejött másodiknak, míg Azcona harmadik lett. Két kanyarral a vége előtt a hetedik helyért csatázó Esteban Guerrieri és Tom Coronel még összeütközött a holland túl optimista manővere miatt, mindketten elhagyták a pályát, ami lehetővé tette, hogy Nestor Girolami és a mögötte lévők javítsanak két helyezést, így Tassi is végül a kilencedik tudott lenni.

Az összetettben maradt Azcona az élen, aki némileg még növelte is az előnyét Girolamival szemben, de Huff a győzelmének köszönhetően közelített valamelyest hozzájuk. A bajnokság most egy hosszabb szünetre megy, és elvileg már csak két forduló lesz hátra, de még nem tudni, pontosan milyen helyszíneken.


A Ferrari bemutatta vadonatúj versenyautóját

Összefoglalónk a MotoGP Brit Nagydíjáról

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Berthon győzött, Michelisz ötödik, Nagy nagyot ment az első francia futamon!
Következő cikk WRC: Tänak komoly teljesítménnyel nyerte a Finn Ralit Rovanperä előtt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország