Videón Alonso terepralis csapatása: onboard és külső

Fernando Alonso egy teljesen más területen versenyez jelenleg, mint a karrierje legnagyobb részében, de a spanyol világbajnok itt is felérhet a csúcsra, készülvén az első Dakar versenyére.

Fernando Alonso, Marc Coma, Toyota

Fernando Alonso, Marc Coma, Toyota

Toyota

A spanyol F1-es világbajnok tavaly döntött úgy, hogy az idei évben biztosan nem versenyez a Forma-1-ben. Ezzel és a wec-es kilépéssel igen sok szabadidőt szabadított fel magának, ami lehetővé teszi számára azt, hogy valami teljesen mást csináljon. Fernando Alonso még mindig imádja a versenyzést, de most egy olyan területre merészkedett, mely igencsak ismeretlen számára.

A hu.motorsport.com korábban már több alkalommal is beszámolhatott Alonso legutóbbi kalandjáról, ami egy állat elütése miatt sem sikerült úgy, mint azt tervezték. Fernando az első éles versenyén rögtön megtapasztalhatta azt, hogy a terepralizásban rengeteg az ismeretlen, ami így még a tapasztalt versenyzőknek is feladja a leckét, nemhogy neki, akinek még minden új.

Az alább videós összeállításban Alonsót láthatjuk terepralizás közben Marc Coma Dakar-legenda társaságában, aki ezúttal navigátorként dolgozik, ami érdekes kihívást jelent számára is a honfitársa mellett. Alonso gyorsan tanul, így minden bizonnyal az első Dakarjára már elég felkészült lesz, és akár esélyesként vághat neki a viadalnak a Toyotával.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az F3-as pilótát szabályosan kiütötte a szörnyű bukás Monzában
Következő cikk Kubica a DTM-ben versenyezhet tovább?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország