Videó: Lappi interjút ad, mögötte lángol az autója

A Mexikó Ralin Esapekka Lappi autója kigyulladt, de Lappi egy ideig ezután is vezetett, mivel nem tudta, mennyire súlyos helyzet. Később ő és navigátora is sérülés nélkül kiugrott az autóból.

Esapekka Lappi, Janne Ferm, M-Sport Ford WRT Ford Fiesta WRC, burns

Esapekka Lappi, Janne Ferm, M-Sport Ford WRT Ford Fiesta WRC, burns

Esapekka Lappi és a navigátora, Janne Ferm szerencsére sérülés nélkül ki tudtak szállni az M-Sport Ford Fiestából, ami lángolni kezdett a Mexikó Rali péntek délutánján.

A videó azzal kezdődik, hogy megérkeznek az El Chocolate 2 szakaszára, miközben már láthatóan lángol az autójuk. Ferm kiszállt az autóból, a marshalok megpróbálták eloltani az autót, azonban nem jártak sikerrel, Lappi pedig tovább hajtott – nem tudta, mennyire komoly a helyzet.

Még több hír:

Ahogy a helikopteres kamera képe is mutatja, az autó továbbra is lángolt, majd kicsit később Lappi megállt az autójával az út közepén, és kiugrott belőle. A WRC+ kamerás csapata ezután interjúvolta meg a versenyzőt, miközben mögötte ott lángolt az autója.

„A stop-vonalon hallottam először, hogy ég az autó. Amikor Janne kinyitotta az ajtót, akkor azt mondta, hogy „oké, ez már lángol”. Én nem realizáltam, hogy mekkora a tűz, így próbáltam tovább vezetni, de a lángolás nem szűnt meg.”

„Amikor elvesztettem a fékeket, akkor már rájöttem, hogy eléggé ég a kocsi, és olyan gyorsan kiugrottam, amennyire csak tudtam!”

További híreink:

„Nem tudom, mi okozhatta a tűzet, ugyanis nem volt problémánk a szakaszon, és igazából elég jó időt is mentünk. Jól mentünk és a dobogóért harcoltunk, tehát ez nagy csalódást jelent a csapat szempontjából. De mindenki jól van, és jelenleg ez a legfontosabb.”

Mint azóta kiderült, a WRC Mexikó Rali ezután már nem sokáig folytatódott: a szombati nap után lefújták a ralit a koronavírus-járvány kitörése miatt. Addig a pillanatig, amíg ment a rali, ez volt az egyetlen aktív FIA-sorozat.

A bejelentés szerint a rali lefújása a COVID-19 okozta helyzet következményében történt elővigyázatosságból. Mivel a rali több mint 75 százalékát teljesítették, így mindenki megkapja a helyezéséért járó teljes pontszámot.


Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Horror: videón, ahogy Østberg majdnem elcsapja a nézőt
Következő cikk Hivatalos: a Portugál és az Olasz Ralit is elhalasztották

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország