„Vettel nehéznek találná az IndyCart, mert az F1-es autót a legkönnyebb vezetni”

A korábban a Forma–1-be vágyó Christian Lundgaard úgy hiszi, Sebastian Vettel nehéznek találná az IndyCarra való átállást, mivel ott „nem az autó vezet téged, hanem te vezeted az autót”.

Sebastian Vettel, Aston Martin AMR22

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Vettel a Magyar Nagydíj előtt jelentette be, hogy a szezon végén visszavonul a Forma–1-ből. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a versenyzéssel is teljesen felhagyna, bár ő maga elmondta, hogy egyelőre még semmilyen terve nincs a jövőre nézve.

Ettől függetlenül viszont máris számos „ajánlatot” és megkeresést kapott más versenysorozatokból, legyen szó például a DTM-ről, a Formula E-ről vagy az IndyCarról.

Az amerikai szériában induló Rahal Letterman Lanigan Racing társtulajdonosa, Bobby Rahal, valamint a csapatnál versenyző fia, Graham Rahal is kijelentette például, hogy szívesen adnának lehetőséget Vettelnek, legyen szó csak egy tesztről vagy esetleg egy futamon való indulásról.

Még több F1 hír:

Azt egyelőre tehát nem tudni, mihez kezd majd a négyszeres világbajnok, de most az RLL másik versenyzője, a napokban velük szerződést hosszabbító Lundgaard beszélt arról, hogy a váltás nehezebb lehet, mint azt sokan gondolják.

A 21 éves dán a Forma–1 és az IndyCar világát is ismeri, hiszen két F2-ben töltött év után váltott az amerikai sorozatra, de előtte tesztelt az Alpine-nal is, viszont komoly F1-es lehetőséget így sem kapott.

„Őszintén szólva klassz lenne Sebastiant látni az IndyCarban vezetni. Én is vezettem már F1-es gépeket. Elég sok napot teszteltem például a Renault-val. A személyes véleményem pedig az, hogy az volt a legkönnyebb autó, melyet valaha vezettem. Bizonyos fokig könnyedén el lehet vezetni” – idézte Lundgaard szavait a Motorsport.com.

„Szerintem azért is lehet látni a Forma–1-ben, hogy az élmezőny szét van szakadva, a középmezőny pedig nagyon szoros, mert a kocsit igazán könnyű vezetni egy bizonyos fokig. Igazából annak a fél másodpercnek vagy egy másodpercnek a megtalálása a nehéz. Mert az autónak annyi leszorítóereje van, hogy az úthoz tapad, igaz?”

 

„Szóval, ha Sebastian átjönne ide, és kipróbálná ezt az autót, mellyel küzdeni és dolgozni kell… igazából nem az autó vezet téged, hanem te vezeted az autót. Úgy vélem, kemény váltás lenne. Ettől viszont még sok F1-es pilóta van, akiket szívesen látnék az IndyCarban” – mondta Lundgaard.

A fiatal tehetség ráadásul az F2 jelenlegi éllovasát, Felipe Drugovicsot is arra bíztatta, hogy ha nem talál magának F1-es ülést, akkor inkább menjen át a tengerentúlra. Szerinte Marcus Armstrong is jól teljesíthetne ott.

Hogy mennyi reális esély mutatkozik arra, hogy Vettel kipróbálja magát az IndyCarban, az egyelőre erősen kérdéses, de az utóbbi években egyre több pilóta vált át az amerikai sorozatra, ha már nem jut nekik hely a királykategóriában, elég csak Marcus Ericssonra vagy Romain Grosjeanra gondolni.


Íme a Ferrari 296 GT3

Csak a nagyok járnak jól a jövő évi módosításokkal?

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az Acura leleplezte jövő évi LMDh autóját (galéria)
Következő cikk Max Verstappen is kipróbálta a raliautózást, mindezt édesapja navigálásával!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország