Vervisch győzött a WTCR spanyolországi főfutamán, Norbi megint kiesett

Az Audik remek időmérős szereplésének hála Frédéric Vervisch indulhatott a pole-ból a WTCR második aragón futamán, mellőle Thed Björk, a harmadik helyről pedig Gilles Magnus várta a rajtot. Michelisz Norbi a negyedik rajtkockát szerezte meg.

Vervisch győzött a WTCR spanyolországi főfutamán, Norbi megint kiesett

Az első versenyt az olasz veterán, Gabriele Tarquini húzta be, aki most a főversenyen a tizedik helyről indult. A Hondáknak nem sikerült jól a szombati kvalifikáció, Tassi Attila például csak a legvégéről várta a kezdést.

A mezőny elejét főleg az Audi és a Hyundai autói alkották, de azért egy-két Lynk & Co is befért közéjük. A rekkenő hőségben nehéz futam várt a pilótákra, így annak is volt szerepe, hogy ki hogyan bírja fizikailag.

A rajtnál szépen jöttek el az autók, nem volt komolyabb ütközés vagy tolakodás, az első versenyt a második helyen záró zengős, Mikel Azcona viszont lefulladt, így alig tudták őt kikerülni a többiek a startot követően.

További híreink:

Az élen nem történt változás a sorrendet tekintve, mindenki megtartotta a kezdeti pozícióját. WTCR-es szempontból szokatlanul nyugodt első kört teljesítettek, Tassi azonban tudott javítani néhány helyezést, és a mezőny hátsóbb régióiban is történt még pár helycsere.

A harmadik körben Yvan Muller és Luca Engstler csatázott nagyot, mögöttük pedig Santiago Urrutia is komolyan nézelődött. Mindez a tizedik pozícióért zajlott. Engstlernek a végén sikerült maga mögé utasítani a rutinos franciát, akit nem sokkal később csapattársa is megelőzött.

Az élboly eközben nem szakadt szét nagyon, Norbi szorosan követte az első hármast. Urrutiának kicsivel később ki kellett állnia a futamból vélhetően defekt miatt, így mindenki javított egy pozíciót.

A hetedik körben aztán Norbinál is valamilyen gond lépett fel, mert el kellett engednie Jean-Karl Vernay-t, aki az összetettben is jobban áll nála, de látszott az autóján, hogy nincs teljesen rendben, mert hamar felértek rá az üldözők, és elkezdte feltartani a mezőnyt.

 

A legtöbb versenyző a nagy hőségben nehezen tudta életben tartani az abroncsokat, a futam ráadásul két körrel hosszabb is volt, mint az első, így extrán oda kellett figyelni mindenkinek. A tizedik körben viszont jött a biztonsági autó, mert Tom Coronel autója állt meg a pálya szélén.

Ezzel pedig minden kiépített különbségnek lőttek, újra felsorakozott a teljes mezőny, és további izgalmakra számíthattunk. A Safety Car szerencsére nem volt bent sokáig, mindössze egyetlen körig, így hamar folytatódhatott az adok-kapok.

Michelisz autója pedig szinte biztosan sérült volt, mert egyszerűen nem tudta tartani a többiek tempóját, és szépen lassan visszaesett. A legtöbb helycsere az utolsó pontszerző helyek környékén történt az újraindítást követően is.

Norbi számára azonban a 13. kör elején véget ért sajnos a verseny, mert jobb első defektet kapott. Ez egy újabb nullázást jelent, idén már a harmadikat, így pedig egyre messzebb kerül a bajnoki cím lehetőségétől a magyar Hyundai-pilóta.

Az élen azonban már nem történt változás, így pedig Vervisch lett a győztes, mögötte Björk és Magnus jöttek még be. Ezzel meglett az új Audi első sikere, így örülhettek a csapat tagjai. Nagy versenyt futott még Rob Huff, illetve a rajtnál beragadó Azcona is, Tassinak pedig a végén még sikerült elcsípnie a 15., azaz utolsó pontszerző helyezést.

Helyezés Versenyző Kör Idő Hátrány Intervallum km/ó Pont
1 Belgium Frederic Vervisch 13         25
2 Sweden Thed Björk 13 1.191       20
3 Belgium Gilles Magnus 13 1.691       16
4 France Jean-Karl Vernay 13 2.400       13
5 France Nathanael Berthon 13 3.834       11
6 Italy Gabriele Tarquini 13 5.434       10
7 France Yann Ehrlacher 13 9.968       9
8 Germany Luca Engstler 13 10.974       8
9 United Kingdom Rob Huff 13 12.788       7
10 France Yvan Muller 13 14.266       6
11 Argentina Esteban Guerrieri 13 14.845       5
12 Spain Mikel Azcona 13 15.626       4
13 Argentina Nestor Girolami 13 15.855       3
14 Portugal Tiago Monteiro 13 21.083       2
15 Hungary Attila Tassi 13 22.024       1
16 Bence Boldizs 13 28.138        
17 Jessica Bäckman 13 31.400        
18 Hungary Norbert Michelisz 13 1'55.826        
19 Spain Jordi Gene 12 1 lap        
20 Bäckman Andreas 12 1 lap        
21 Netherlands Tom Coronel 8 5 laps        
22 Uruguay Santiago Urrutia 5 8 laps        

Nico Hülkenberg a Haas pilótáiról nyilatkozott

megosztás
hozzászólás
Tarquini nyert a WTCR-ben, Michelisz ismét pontszerző

Előző cikk

Tarquini nyert a WTCR-ben, Michelisz ismét pontszerző

Következő cikk

Ilyen autóval veszi majd be a Ferrari Le Mans-t

Ilyen autóval veszi majd be a Ferrari Le Mans-t
Hozzászólások betöltése