Többször megszakított időmérőn a Ferrari - egyelőre - meg tudta törni a Toyota uralmát Le Mans-ban!

A Le Mans-i 24 órás verseny nyitó kvalifikációs szakaszát a Ferrari két autója zárta az élen, két tizedmásodperccel megelőzve a jobbik Toyotát.

Antonio Fuoco, Ferrari AF Corse celebrates provisional pole

Fotót készítette: Rainier Ehrhardt

15 perccel a vége előtt Alessandro Pier Guidi remek, 3:25.412-es kört autózott az 51-es számú Ferrari 499P-vel úgy, hogy feltartotta egy másik kategóriába tartozó Aston Martin. Talán éppen ezért a másik Ferrariban ülő Antonio Fuoco 3:25.213-mal pillanatokkal később meg tudta verni.

Az edzés elején még Kobajasi Kamui Toyotája diktálta a tempót, aki rögtön az elején 3:25.485-tel nyitott, így három tizeddel lemaradt az éllovastól, mögötte rögtön jött a másik japán autóval Brendon Hartley. Mögöttük a két Porsche érkezett Frederic Makowieckiwel és Felipe Nasrral a volánnál.

A hiperautó kategóriában még a két Cadillac (Sebastien Bourdais és Earl Bamber vezeti ezeket, mindketten kevesebb mint egy másodpercre a Ferraritól) jutott be a csütörtök esti, a végső rajtsorrendet eldöntő Hyperpole-ba.

Az egyórás edzést rögtön az elején kétszer is meg kellett szakítani, előbb az LMP2-es United Autosports-os Filipe Albuquerque és Matthieu Vaxiviere Alpine által üzemeltetett ORECÁja közti ütközés miatt, majd rögtön az újraindítás után a Cool Racingnél versenyző Malthe Jakobsen csúszott a falba.

Az LMP2-es kategóriát a Jota csapatával nevező Pietro Fittipaldi vezeti, 3:34.751-es ideje azonban csak két ezreddel jobb a Louis Deletraz idejénél a WRT ORECÁjával. Mögöttük nagyobb, egy tizedes hátrányban végzett a Premás ORECÁval Mirko Bortolotti, aki az edzés elején még az élen állt.

A legnagyobb dráma a GTE Am kategóriában zajlott le, itt az egyórás edzés nagy részében Charlie Eastwood állt az élen a TF Sport Aston Martin Vantage-ével, azonban négy perccel a vége előtt Nicky Catsburg a mezőny egyetlen C8.R-ével, amit a végére sikerült megjavítani egy, a gyakorláson történt baleset után, átvette a vezetést.

De ez nem volt elég az első helyhez, ugyanis a végén két Ferrari 488-as megfosztotta ettől, először Davide Regionnak állt a zászló az AF Corse csapatától, de a Richard-Mille színeiben induló Alessio Rovera pillanatokkal a kockás zászló belengetése előtt még gyorsabb tudott lenni.

Az időmérő végeredményét alább láthatjátok:

Helyezés Versenyzők Autó Osztály Idő Hátrány
1   Ferrari 499P Hypercar 3'25.213  
2   Ferrari 499P Hypercar 3'25.412 0.199
3   Toyota GR010 - Hybrid Hypercar 3'25.485 0.272
4   Toyota GR010 - Hybrid Hypercar 3'25.749 0.536
5   Porsche 963 Hypercar 3'25.848 0.635
6   Porsche 963 Hypercar 3'25.868 0.655
7   Cadillac V-Series.R Hypercar 3'25.924 0.711
8   Cadillac V-Series.R Hypercar 3'26.020 0.807
9   Porsche 963 Hypercar 3'26.900 1.687
10   Peugeot 9X8 Hypercar 3'27.260 2.047
11   Peugeot 9X8 Hypercar 3'27.850 2.637
12   Cadillac V-Series.R Hypercar 3'27.960 2.747
13   Glickenhaus 007 LMH Hypercar 3'28.497 3.284
14   Glickenhaus 007 LMH Hypercar 3'29.082 3.869
15   Vanwall Vandervell 680 Hypercar 3'29.745 4.532
16 Brazil Pietro Fittipaldi
Denmark David HeinemeierHansson
Denmark Oliver Rasmussen
Oreca 07 LMP2 3'34.751 9.538
17 Portugal Rui Andrade
Switzerland Louis Deletraz
Poland Robert Kubica
Oreca 07 LMP2 3'34.753 9.540
18 Italy Mirko Bortolotti
Russian Federation Daniil Kvyat
France Doriane Pin
Oreca 07 LMP2 3'34.793 9.580
19 France Paul-Loup Chatin
Germany Laurents Hörr
France Paul Lafargue
Oreca 07 LMP2 3'34.839 9.626
20 France Gabriel Aubry
Ireland Ryan Cullen
Matthias Kaiser
Oreca 07 LMP2 3'34.985 9.772
21 France Reshad de Gerus
Vlad Lomko
France Simon Pagenaud
Oreca 07 LMP2 3'35.105 9.892
22 United Kingdom Tom Gamble
Belgium Dries Vanthoor
Turkey Salih Yoluc
Oreca 07 LMP2 3'35.176 9.963
23 United States Juan Manuel Correa
Filip Ugran
Netherlands Bent Viscaal
Oreca 07 LMP2 3'35.392 10.179
24 Switzerland Mathias Beche
United Kingdom Ben Hanley
Rodrigo Sales
Oreca 07 LMP2 3'35.453 10.240
25 United Kingdom Tom Blomqvist
United Kingdom Oliver Jarvis
United States Josh Pierson
Oreca 07 LMP2 3'35.519 10.306
26 Australia James Allen
United States Colin Braun
United States George Kurtz
Oreca 07 LMP2 3'35.578 10.365
27 Portugal Filipe Albuquerque
United Kingdom Philip Hanson
Frederick Lubin
Oreca 07 LMP2 3'35.587 10.374
28 Netherlands Giedo vanderGarde
Italy Roberto Lacorte
France Patrick Pilet
Oreca 07 LMP2 3'35.652 10.439
29 Netherlands Tijmen van der Helm
Venezuela Manuel Maldonado
Netherlands Job Van Uitert
Oreca 07 LMP2 3'35.691 10.478
30 Spain Albert Costa
Switzerland Fabio Scherer
Jakub Smiechowski
Oreca 07 LMP2 3'35.755 10.542
31 Netherlands Robin Frijns
Indonesia Sean Gelael
Austria Ferdinand Habsburg
Oreca 07 LMP2 3'35.853 10.640
32 Belgium Maxime Martin
Tom van
Ugo De
Oreca 07 LMP2 3'35.951 10.738
33 Switzerland Alexandre Coigny
Malthe Jakobsen
France Nicolas Lapierre
Oreca 07 LMP2 3'36.271 11.058
34 United Kingdom Ben Barnicoat
France Norman Nato
France François Perrodo
Oreca 07 LMP2 3'36.483 11.270
35 Austria Rene Binder
Switzerland Neel Jani
Nicolas Pino
Oreca 07 LMP2 3'37.213 12.000
36 United Kingdom Olli Caldwell
Brazil André Negrao
Mexico Memo Rojas
Oreca 07 LMP2 3'37.498 12.285
37 Denmark Anders Fjordbach
United States Mark Kvamme
Denmark Jan Magnussen
Oreca 07 LMP2 3'39.303 14.090
38 United Kingdom Jenson Button
United States Jimmie Johnson
Germany Mike Rockenfeller
Chevrolet Camaro ZL1 INNOVATIVE CAR 3'47.976 22.763
39 Argentina Luis Perez-Companc
Italy Alessio Rovera
France Lilou Wadoux
Ferrari 488 GTE EVO LMGTE AM 3'51.877 26.664
40 Italy Francesco Castellacci
Switzerland Thomas Flohr
Italy Davide Rigon
Ferrari 488 GTE EVO LMGTE AM 3'51.914 26.701
41 Netherlands Nick Catsburg
United States Ben Keating
Nicolas Varrone
Chevrolet Corvette C8.R LMGTE AM 3'52.228 27.015
42 United Kingdom Ahmad AlHarthy
Michael Dinan
Ireland Charles Eastwood
Aston Martin Vantage AMR LMGTE AM 3'52.431 27.218
43 United States Scott Huffaker
Takeshi Kimura
Brazil Daniel Serra
Ferrari 488 GTE EVO LMGTE AM 3'52.459 27.246
44 Gustav Birch
Jens Reno
Denmark Marco Sorensen
Aston Martin Vantage AMR LMGTE AM 3'52.484 27.271
45 France Simon Mann
Ulysse De
France Julien Piguet
Ferrari 488 GTE EVO LMGTE AM 3'52.968 27.755
46 Japan Kei Cozzolino
Yorikatsu Tsujiko
Japan Naoki Yokomizo
Ferrari 488 GTE EVO LMGTE AM 3'53.263 28.050
47 Italy Matteo Cressoni
Belgium Alessio Picariello
Italy Claudio Schiavoni
Porsche 911 RSR - 19 LMGTE AM 3'53.374 28.161
48 United Kingdom Ian James
Italy Daniel Mancinelli
Spain Alex Riberas
Aston Martin Vantage AMR LMGTE AM 3'53.406 28.193
49 France Julien Andlauer
Germany Christian Ried
Mikkel Pedersen
Porsche 911 RSR - 19 LMGTE AM 3'53.481 28.268
50 United Kingdom Ben Barker
Italy Riccardo Pera
United Kingdom Michael Wainwright
Porsche 911 RSR - 19 LMGTE AM 3'53.531 28.318
51 Indonesia Andrew Haryanto
Chandler Hull
United States Jeff Segal
Ferrari 488 GTE EVO LMGTE AM 3'53.590 28.377
52 Belgium Sarah Bovy
Switzerland Rahel Frey
Denmark Michelle Gatting
Porsche 911 RSR - 19 LMGTE AM 3'53.603 28.390
53 Valentin Hasse-Clot
Arnold Robin
Maxime Robin
Aston Martin Vantage AMR LMGTE AM 3'53.703 28.490
54 Italy Matteo Cairoli
PJ Hyett
United States Gunnar Jeannette
Porsche 911 RSR - 19 LMGTE AM 3'53.947 28.734
55 Neubauer Thomas
Giacomo Petrobelli
Louis Prette
Ferrari 488 GTE EVO LMGTE AM 3'54.093 28.880
56 Germany Michael Fassbender
Austria Richard Lietz
Estonia Martin Rump
Porsche 911 RSR - 19 LMGTE AM 3'54.129 28.916
57 United States Ryan Hardwick
Belgium Jan Heylen
Canada Zacharie Robichon
Porsche 911 RSR - 19 LMGTE AM 3'54.137 28.924
58 Jonas Ried
United Kingdom Harry Tincknell
United States Don Yount
Porsche 911 RSR - 19 LMGTE AM 3'58.486 33.273
59 France Julien Canal
France Charles Milesi
France Matthieu Vaxivière
Oreca 07 LMP2 3'59.171 33.958
60 Germany René Rast
United States Ricky Taylor
United States Steven Thomas
Oreca 07 LMP2    
61   Porsche 963 Hypercar    
62 Japan Tomonobu Fujii
Japan Satoshi Hoshino
Casper Stevenson
Aston Martin Vantage AMR LMGTE AM    

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Videó: Már az első szabadedzésen volt egy hatalmas baleset Le Mans-ban
Következő cikk Idén is emberéletet követelt a Man-szigeti TT

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország