Hírek

Takuma Sato egy őrült versenyt nyert meg az IndyCarban

Az ex-F1-es versenyző csattanós választ adott a legutóbbi kritikákra, és egy nagyon fontos győzelmet húzott be az amerikai sorozatban, ahol azonban továbbra sincs valós esélye a végső sikerre.

Takuma Sato, Rahal Letterman Lanigan Racing Honda

Takuma Sato egy igazi veterán, aki már 42 esztendős, de még mindig képes magas szinten versenyezni, amit időről időre bizonyít is. Nemrég az Indy 500-on aratott győzelmet, ami pályafutása egyik legnagyobb sikere volt. A Forma-1-ben 90 nagydíjon állt rajthoz, de csak egyszer volt dobogós, ám az előzései és az incidensei miatt sokak emlékeznek rá.

Még több F1 hír:

Az IndyCarban 2010 óta versenyez, de csak az elmúlt években kezdett el jobb eredményeket szerezni a nagyon versenyképes szériában. Az eddigi legjobb eredménye egy 8. hely volt a szezon végén 2017-ben. Az volt az a bizonyos esztendő, amikor megnyerte a legendás Indy 500-at. Azelőtt 2013-ban nyert Long Beachen, míg tavaly egyszer sikerült ezt megtennie az idény végén.

A 2019-es kiírásban is nyert már futamot a japán. Ez a bizonyos futam Alabamában volt, a szezon harmadik versenyhétvégéjén, majd Indianapolisban és Detroitban harmadik lett. Ezt követően gyengébb eredmények kerültek a neve mellé, és csak egyszer végzett a TOP-10-ben, ám legutóbb a Gateway versenypályán nyerni tudott.

Az őrült befutó

 

Sato egy újabb őrült IndyCar-futamon győzött, egészen minimális különbséggel Ed Carpenter előtt, akit Tony Kanaan követett. Ez a futam részben arról is szólt, hogy a nagy bajnoki esélyesek „sehol” nem voltak, hiszen a listavezető Josef Newgarden, aki az első körtől az ötvenedekig állt az élen, végül 7. lett, míg a fő riválisa, Simon Pagenaud is csak az 5. A nagy trióból Alexander Rossi járt a legrosszabbul, aki az Andretti Autosporttal közvetlen a csapattársa, Zach Veach mögött zárt tizenharmadikként, miközben kört is kapott.

Ilyen szoros befutó még soha nem volt ezen a pályán

 

A bajnokságot még mindig Newgarden vezeti 563 ponttal az 525 pontos Pagenaud és az 517 pontos Rossi előtt. Rajtuk kívül a legjobb ötben Scott Dixon (493 pont) és Will Power van ott. Power eddig összesen 416 egységig jutott, és már csak két versenyhétvége van hátra.

Alább a végeredmény mellett azt is megnézhetitek, hogy kik és hány körön keresztül voltak az élen a leintés pillanatáig. Mint azt jól láthatjuk, Sato a végjátékban vette át a kezdeményezést Ferruccitól, aki még a dobogóra sem tudott felállni. Az újonc egyelőre a 9. a bajnokságban, és ez idén már a harmadik negyedik helye, így szép lassan érik számára a dobogó.

Helyezés Versenyző Csapat Kör Idő Különbség Intervallum Mph Pont
1 Japan Takuma Sato United States Rahal Letterman Lanigan Racing 248 2:15'53.4687     136.874 51
2 United States Ed Carpenter United States Ed Carpenter Racing 248 2:15'53.5086 0.0399 0.0399 136.874 40
3 Brazil Tony Kanaan United States A.J. Foyt Enterprises 248 2:15'55.7146 2.2459 2.2060 136.837 35
4 United States Santino Ferrucci United States Dale Coyne Racing 248 2:15'57.6622 4.1935 1.9476 136.804 35
5 France Simon Pagenaud United States Team Penske 248 2:15'59.7428 6.2741 2.0806 136.769 30
6 United States Conor Daly United Kingdom Carlin 248 2:16'01.4887 8.020 1.7459 136.740 29
7 United States Josef Newgarden United States Team Penske 248 2:16'07.2737 13.8050 5.7850 136.643 28
8 United States Ryan Hunter-Reay United States Andretti Autosport 248 2:16'08.4081 14.9394 1.1344 136.624 24

Az újoncok közül Felix Rosenqvist a 10., Colton Herta a 14., az ex-F1-es Marcus Ericsson, aki idén már volt második is, a 17., míg Patricio O'Ward a 25., de a mexikói nem teljes szezont fut. Ezen kívül a többi újonc csak pár, verseny egy verseny erejéig ugrott be, javarészt az Indy500 miatt.

Élen eltöltött körök Versenyző
1 - 50 United States Josef Newgarden 
51 - 51 Australia Will Power 
52 - 52 United States Santino Ferrucci 
53 - 53 Canada James Hinchcliffe 
54 - 63 United States Colton Herta 
64 - 82 Canada James Hinchcliffe 
83 - 114 United States Santino Ferrucci 
115 - 115 France Sébastien Bourdais 
116 - 116 Sweden Felix Rosenqvist 
117 - 118 Sweden Marcus Ericsson 
119 - 119 United States Conor Daly 
120 - 123 United States Marco Andretti 
124 - 187 United States Santino Ferrucci 
188 - 248 Japan Takuma Sato 

Előző cikk Horror: videón, ahogy Østberg majdnem elcsapja a nézőt
Következő cikk Majdnem szemből rohant bele az IndyCar versenyen: videó
Feliratkozás