Szomorú tényre világított rá egy, a Formula 2-ből távozó brazil versenyző

A háromszoros világbajnok Nelson Piquet fia, Pedro első szezonja után elhagyja a Formula 2-t, ennek a döntésnek az okait pedig egy igen hosszú és kijózanító üzenetben foglalta össze.

Pedro Piquet, Charouz Racing System

Pedro Piquet, Charouz Racing System

Mark Sutton / Motorsport Images

A brazil Pedro Piquet első szezonját teljesítette a Formula 2-ben 22 évesen a Charouz Racing Systemsnél, felejthető eredményekkel, mindössze kétszer tudott a pontszerzők közé kerülni, három pontot szedett össze és a huszadik lett a pontversenyben.

Piquet ezek után döntött úgy, hogy nem folytatja a Formula 2-ben a versenyzői pályafutását, ezt pedig közösségi médiumain megosztott üzenetében indokolta, amelyben többek között egyértelműen utal két versenyzőre is a Forma-1-ből:

„Azoknak, akik követtek, köszönöm a támogatást az évek során, kemény időket élünk, amelyek új perspektívákat és hozzáállást követelnek meg. Ezennel bejelentem, hogy 2021-ben nem fogok az F2-ben versenyezni.”

Még több F1 hír:

„Nagyon szeretem ezt a sportot, de az elmúlt három év alatt megértettem, mekkora dolog ez és hogy mennyire fontos a pénzügyi támogatás ahhoz, hogy valaki eljusson a Forma-1-be. Aki követi a Formula-2-t, az tudhatja, miről beszélek.”

„2019 világbajnokának esélye sem volt fellépni a Forma-1-be, a második pedig csak a szponzorainak köszönhetően. Idén a bajnok megy, a második nem, az ő helyét pedig az fogja elfoglalni, aki megvette a fél csapatot.”

„A kérdés, hogy mennyire éri meg a belefektetett idő és szenvedély – és az életünk kockáztatása – annak tudatában, hogy csupán anyagi okokból veszíthetünk el mindent? Én maradhatnék még két évet, mehetnék jobb csapatokhoz, hogy odaérjek a top 3-ba, ami az egyetlen módja, hogy a Forma-1-be jusson valaki és ott is maradjon. Csak azért, hogy valaki megvegye a helyemet és az egész munkám menjen a levesbe.”

„Ezt többször is láttam megtörténni személyesen több versenyzővel és nem egy szép látvány. Lehet, hogy ez a jövőben változni fog és a sport valóban utat ad annak, hogy a tehetség legyen az, ami számít.”

 

„Sajnos a brazil reál annyira leértékelődött az euróhoz képest, hogy már a nagy cégeknek sem biztos, hogy megéri szponzorálni egy F1-be vágyó pilótát, ráadásul a gazdaság szenved a járvány miatt, ami az ő prioritásaikat is megváltoztatja.”

„Mindenesetre sok dologért hálás vagyok! Rengeteget tanultam és sok barátot szereztem. Megtanultam a csapatmunkát és hogy mit jelent felelősnek lenni, egy versenyen ugyanis minden döntésed a saját és mások biztonságát is veszélyeztetheti.”

„Ráadásul a motorsportnak hála egy elszántabb és fegyelmezettebb, az elvárásokat teljesítő, keményen dolgozó ember is lettem. Ez a sport így is felkészíti a fiatalokat, hogy egy fenntartható és sikeres életet éljenek.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Schumacher: egy kicsit megijedtem, amikor ki kellett állnom
Következő cikk Apjára ütött Mick Schumacher Brawn szerint

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország