Különleges esemény

Szaúd-Arábiában rendezik meg a következő Bajnokok Tornáját

A következő Bajnokok Tornája az esemény történetében először látogat el Szaúd-Arábiába, mely igen komolyan veszi a versenyt.

King Fahd International Stadium in Riyadh, Saudi Arabia

King Fahd International Stadium in Riyadh, Saudi Arabia

Race of Champions

ROC President Fredrik Johnsson and his Excellence Turki Al-Sheikh, President of the General Sport Authority of Saudi Arabia
King Fahd International Stadium in Riyadh, Saudi Arabia
King Fahd International Stadium in Riyadh, Saudi Arabia

A Race of Champions sokak számra ismerős lehet, de mióta Michael Schumacher nem vesz részt az eseményen, természetesen lényegesen visszaesett az érdeklődés a különleges verseny iránt.

Az ROC történetében sok különböző helyszínen versenyzett már a mezőny, de most először fognak a pilóták Szaúd-Arábiában rajthoz állni. Ez lesz a tizedik ország, mely megrendezheti a Bajnokok Tornáját, ami 30 éves múltra tekint vissza.

Azzal, hogy az ROC először látogat el a Közel-Keletre, nyilván még inkább érdekessé teszi a versenyt. A háromnapos rendezvény 2018 elején kerül megrendezésre a nemzeti fővárosban, Riyadh-ban, és azon belül a King Fahd International Stadionban.

Az ROC ismét egyesíti a szuper-sztár versenyzőket az autós és a motoros világból, kezdve a Forma-1-gyel, a Le Manssal, az IndyCarral, vagy épp a Rallycrosszal. A hivatalos tájékoztatás szerint rövidesen megtudhatjuk a pontos dátumot, és az eseményen induló versenyzők nevét is.

Az elmúlt hónapban a király egy fontos rendeletet adott ki, ami enyhíti a vezetésre vonatkozó korlátozásokat. Ennek részeként 2018-tól már a nők is volán mögé ülhetnek. Az ROC elnöke, Fredrik Johnsson szerint ez a döntés kedvező időpontot jelent számukra, hogy prezentálják a motorsport fontosságát a térségben.

A stadion 75 ezer ember befogadására képes, mely ezzel egy igen elit listára kerül fel az ROC részeként. Korábban a pekingi madárfészek, és a londoni olimpiai stadion, vagy épp az ikonikus Stade de France (Párizs) látta vendégül a pilótákat. Legutóbb Miami volt a helyszín. A tervek szerint az amerikai város a 2018-as szezon befejezésével visszatér, így jövőre két ROC-t is láthatunk.

A 2017-es versenyt Juan Pablo Montoya nyerte, aki újoncként indult, míg a csapatok versenyét a négyszeres F1-es világbajnok Sebastian Vettel húzta be Németországgal, immáron a hetedik alkalommal.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Keszthelyi Vivien egyik legjobb versenyével, és fantasztikus emlékekkel zárta a TT Cup szezonját
Következő cikk Di Resta rajthoz áll a 24 órás versenyen Daytonában a McLaren vezérének csapatával

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország