Sokba került a rasszista káromkodás, Larsonnak már nincs csapata

Ahogy az várható volt, a Chip Ganassi Racing felbontotta Kyle Larson szerződését, akinek így igencsak sokba került a rasszista káromkodása. Ez jelentős mértékben befolyásolhatja a karrierjét.

Sokba került a rasszista káromkodás, Larsonnak már nincs csapata

A hu.motorsport.com korábban beszámolt a 27 esztendős versenyző erősen meggondolatlan cselekedetéről, ami természetesen nem maradt válaszok, következmények nélkül. A versenyező ugyan utólag bocsánatot kért, a szponzorok és az iRacing sem volt hajlandó tolerálni Larson rasszista kommentárját.

Még több F1 hír:

A Chip Ganassi Racing is összeült a történtek miatt, és a vezetőség arra a döntésre jutott, hogy elköszönnek a versenyzőtől, aki így hirtelen csapat nélkül maradt. Az istálló megjegyezte, hogy az, amit a Kyle Larson mondott, sértő és elfogadhatatlan, különös tekintettel a szervezetük értékeire.

A csapat a hivatalos nyilatkozatában hozzátette, a helyzet értékelése közben, amit az összes érintett féllel közösen tettek meg, nyilvánvalóvá vált, hogy ez volt az egyetlen megfelelő intézkedés. Egyelőre azonban nem tudni, hogy ki veszi át Larson 42. rajtszámú Chevrolet-versenygépét.

A Chip Ganassi Racing először fizetés nélküli felfüggesztést alkalmazott a versenyzőjével szemben, majd röviddel ezután a NASCAR határozatlan időre ugyancsak felfüggesztette őt, és utasítást kapott arra, hogy vegyen részt egy úgynevezett érzékenységi tréningen.

Hétfő este Larson mindhárom főtámogatója, a First Data, a McDonald's, és a Credit One bejelentette, támogatják a Ganassi és a NASCAR döntését, így nem szponzorálják tovább a versenyzőt. A Ganassi még 2013-ban állapodott meg a versenyzővel, és úgy tűnt, hogy egy szép karrier állhat előtte.


 

Egy videós kvízjáték számotokra, amiben arra vagyunk kíváncsiak, hogy szerintetek melyik F1-es aszfaltcsíkon hajtottunk körbe az F1 2019-ben, a Forma-1 hivatalos játékában. A pályán kívül gyakorlatilag mindent láthattok a videóban, ami segíthet.

megosztás
hozzászólás
Az első online versenyei megváltoztatták az ötszörös Le Mans-győztes esportról alkotott képét

Előző cikk

Az első online versenyei megváltoztatták az ötszörös Le Mans-győztes esportról alkotott képét

Következő cikk

Bereznay máris ott van a legjobbak között a Hungaroring E-sport Bajnokság selejtezőjében

Bereznay máris ott van a legjobbak között a Hungaroring E-sport Bajnokság selejtezőjében
Hozzászólások betöltése