Schumacher: Ezt nehéz lenyelni

Mick Schumacher hat futamon maradt zsinórban pont nélkül, a francia F2-es versenyhétvége is szerencsétlenül alakult a számára, egyik futamon sem tudott célba érni, így már csak 15. helyen áll a tabellán.

Mick Schumacher, Prema Racing

Mick Schumacher, Prema Racing

Joe Portlock / Motorsport Images

A hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia ígéretesen kezdte F2-es karrierjét, az első négy versenyből háromszor pontot szerzett, ám azóta egyetlen pont sem jutott a fiatal versenyzőnek. Mick Schumachernek a Forma-2 franciaországi versenyhétvégéjének egyik futamán sem sikerült célba érnie, zsinórban hat futamon maradt pont nélkül.

A hétvégi első versenyen Sean Gelaellel történt ütközése után Schumacher autója a levegőbe repült, a német kénytelen volt feladni a versenyt, míg a második versenyen egy technikai probléma miatt volt kénytelen feladni a futamot.

"Összességében nehéz megemészteni a történteket. Éppen azért küzdöttünk, hogy megfordítsuk a dolgokat, és a szabadedzések azt mutatták, hogy ezt eséllyel tehettük volna. Persze megváltoztatni már nem tudjuk a történteket, az első futamon történt balesetet és a második versenyen a technikai hibát, mindkettő nagyon szerencsétlen történet. Tudtuk, hogy ez kemény hétvége lesz, de nem számítottunk erre, ezért nagyon kár. Még az sem tudjuk biztosan, hogy mi történt, meg kell várjuk, amíg minden részletet egyben látunk. Azt hiszem, hogy mindössze annyit tehetünk most, hogy a következő versenyre készülünk" - mondta a pórul járt Schumacher.

Még több hír:

A Prema csapatfőnöke, Rene Rosin megerősítette, hogy arra készültek, hogy visszájára fordítják Schumacher balszerencséjét, és ezzel megváltoztatják az idei szezon eddigi képét. Ez nem sikerült, Schumacher pedig csak a 15. helyen áll az egyéni tabellán, amelyet a hétvégi, első futamon aratott sikerének köszönhetően Nyck de Vries vezet Nicholas Latifi előtt.

A sorozat a Forma-1-hez hasonlóan nem pihen, és a hétvégén már Ausztriában rendeznek futamokat, ahol Schumachernek jól ment a tavalyi F3-as szezonban. A szezont bajnoki címmel záró német a Red Bull Ringen két győzelem mellé egy második helyet gyűjtött be tavaly egy kategóriával lejjebb, vagyis nem csak tapasztalattal rendelkezik az osztrák pályáról, de jók az emlékei is.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Könyörtelenül lángol a Ferrari, de a versenyző nem száll ki
Következő cikk Az FIA abszurd jelenet miatt zárt ki két versenyzőt az F3-ban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország