Schumacher: nagyon jól megy most, de csak magamra koncentrálok

Mick Schumacher tarol az utóbbi időben az FIA F3 Európa-bajnokságban, és remek feltételekkel várhatja a szezonzárót, de elmondta, nem foglalkozik azzal, mi lehetséges, helyette csak saját magára összpontosít.

Podium: Mick Schumacher, PREMA Theodore Racing Dallara F317 - Mercedes-Benz

Podium: Mick Schumacher, PREMA Theodore Racing Dallara F317 - Mercedes-Benz

FIA F3 / Suer

A 19 éves Schumacher zsinórban öt versenyt nyert meg az FIA F3 Europe-ban, összesen nyolc győzelemnél jár eddig a német versenyző az idei szezonban. A Red Bull Ringen megnyerte az első és a második versenyt, a harmadik futamon a második helyen ért be Robert Shwartzman mögött, ezzel újfent fontos pontokat zsebelt be, ráadásul csapata, a PREMA Theodore Racing megnyerte a bajnokságot.

„A nedvesebb oldalról kellett rajtolnom a rajtrácson, de ettől még sikerült tartani az első helyet”- mondta Mick a második verseny után, amit vasárnap délelőtt bonyolítottak, és elsőként szelte át a célvonalat a leintésnél. „Ezt követően próbáltam előnyt kiépíteni – minden egyes újraindításnál ezt tettem. Részben szerencsés voltam, mert a mögöttem lévő versenyzők egymással harcoltak. Kár, hogy a biztonsági autó mögött ért véget a verseny. Mindazonáltal természetesen örülök a győzelmeknek.”

Schumacher bajnoki riválisa, Dan Ticktum, kiesett az első versenyen, a harmadik futamon csak a negyedik lett, így Schumacher előnye 49 pont az összetettben, és már csak egyetlen versenyhétvégét fognak bonyolítani október közepén, Hockenheimben.

„Nagyon jól megy most nekem”- összegezte Schumacher. „Ugyanakkor továbbra is csak magamra koncentrálok. Én is gratulálok a csapatnak – nagyszerű megnyerni a csapatbajnokságot”- folytatta az értékelést a hétvége utolsó versenye után. „Mindenki nagyon keményen dolgozott – pályán és azon kívül egyaránt -, hogy elérjük ezt, remek munkát végeztek. Ami ezt a futamot illeti, Robert nagyon jó volt, miközben az én rajtom nem volt optimális. Ezt követően nagyon jó volt a tempóm, ami azt mutatja, megvolt a potenciálom, hogy ezt a versenyt is megnyerjem.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Nézd újra Mick Schumacher F3-as versenyeit a Red Bull Ringről
Következő cikk Ticktum: érdekes, milyen tempóra képes Schumacher

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország