Schumacher a pole-ból indulva 6. lett Bahreinben

Mick Schumacher ismét pontszerző volt Bahreinben, a második versenyen is, azonban a dobogó elérhetetlen volt számára, hiába indult az élről.

Mick Schumacher, PREMA RACING

Joe Portlock / Motorsport Images

Azzal, hogy szombaton az első versenyen Schumacher a 8. helyen ért célba, a fordított rajtráccsal vasárnap a sprintversenyen már a pole-ból várhatta az F2-es eseményt.

Még több F1 hír:

Mick remekül kapta el a rajtot, de sokáig nem tudta tartani a riválisokat. A 3. kör elején Camara előzte meg Michael Schumacher fiát, méghozzá egészen simán. Nem sokkal később Ghiotto és Latifi ment el a német mellett, amivel már csak a negyedik helyen állt. Pár körrel ezután De Vries abszolvált egy sikeres előzést Schumacher ellen, aki a versenyt a 6. helyen fejezte be.

A futamot Ghiotto húzta be, nagyon magabiztosan. Camarával és Latifivel ellentétben nem maradt kint a kopott gumikon. A lágyabb keverékkel a mezőny második feléből folytatta a körözgetést, de a sokkal gyorsabb autójával nagyon simán gyűrte le a versenyzőtársakat, beleértve Camarát és Latifit is, akik a dobogó második és harmadik fokán végeztek.

Schumachernek továbbra is szoknia kell az új gumikat, amik egyértelműen kihívást jelentenek számára. Önmagában a tempója megkérdőjelezhetetlen, ám az F3-hoz hasonlóan valószínűleg több időre lesz szüksége ahhoz, hogy maximálisan eggyé váljon a sorozattal, ami az F1 előszobája.

Sean Gelael, PREMA RACING, Sergio Sette Camara, DAMS and Mick Schumacher, PREMA RACING
Sean Gelael, PREMA RACING, Mick Schumacher, PREMA RACING and Sergio Sette Camara, DAMS
Mick Schumacher, PREMA RACING and Ralph Boschung, TRIDENT
Mick Schumacher, PREMA RACING AND Ralph Boschung, TRIDENT
Mick Schumacher, PREMA RACING
Mick Schumacher, PREMA RACING
Mick Schumacher, PREMA RACING
Mick Schumacher, PREMA RACING
Mick Schumacher, PREMA RACING
Mick Schumacher, PREMA RACING
Mick Schumacher, PREMA RACING
Mick Schumacher, PREMA RACING
Mick Schumacher, PREMA RACING
Mick Schumacher, PREMA RACING
Mick Schumacher, PREMA RACING
Mick Schumacher, PREMA RACING
Mick Schumacher, PREMA RACING
Mick Schumacher, PREMA RACING
18

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Pontszerző lett Mick Schumacher az első F2-es versenyén: irány a pole vasárnap!
Következő cikk Nicolas Hamilton indul a BTCC-ben, de nem Lewistól kapott rá pénzt – maga gyűjtötte

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország