Sainz nem szerette a Dakar keddi napját

Az összetett listavezetője kedden gyakorlatilag elbukta korábbi előnyét, de még minimális különbséggel vezet a Dakar címvédője előtt.

#305 JCW X-Raid Team: Carlos Sainz

Fotót készítette: A.S.O.

Carlos Sainz a Dakar-rali keddi szakaszáig kiautózott előnye gyakorlatilag megszűnt a kilencedik szakaszon, amelyen a spanyol terepraliklasszis az ötödik helyen ért célba. Az idei Dakar szorosságát jól jellemzi, hogy Sainz 6 perc 23 másodperces hátrányával minimálisra csökkent az előnye az összetettben.

Sainz a 10. szakasz előtt már csak 24 másodperccel vezet Nasser Al-Attiyah előtt, de Stéphane Peterhansel hátránya is megfeleződött, és már csak 6 perc 38 másodperc. Az első hat helyezett van egy órán belül a Dakar hajrája előtt.

Sainz kedden egyáltalán nem volt elégedett. "A mai nap nem volt jó, már az elején eltévedtünk és azonnal lett 5-6 perc hátrányunk. Aztán az egyik kerékkel is baj volt, meg kellett állni kicserélni. Nem tört el semmi, de meg kellett érteni, hogy mi történt. De a Dakar ilyen" - értékelte a keddet Sainz.

Még több hír:

A spanyol legenda szerint az idén először Szaúd-Arábiában megrendezett Dakaron nagyobb a sebesség. "Igen, ez inkább rali, mint tereprali" - vélekedett Sainz. "A sebesség már így is ki van maxolva, a mai napért pedig kár, mert nem úgy ment, ahogy elterveztük, azt hittük, hogy tudunk javulni, nem így történt" - értékelt Sainz.

Sainz nem tudja mire számíthat a következő szakaszokon, ahol inkább a dűnék és a homok fog dominálni. "Fogalmam sincs mi vár ránk, a holnapi egy hosszú szakasz lesz, dűnékkel, segítség nélkül, legalább a kezdő pozíciónk jó, de itt minden nap másra kell számítani, mi azt hittük, hogy ez egy jó nap lett, de nem így lett" - mondta a spanyol.

"Megtartottuk az előnyünket, de ez csak képletes, hiszen 24 másodperc majdnem semmi" - mondta Sainz a 10. szakaszra készülve.

A spanyol versenyzőnek nem megszokott problémája volt a kerékkel. "Nagyon abnormális volt a helyzet, azt hiszem, hogy egyszer történt velem ilyen, Kazahsztánban. De megtaláltuk a megfelelő nyomást, pedig úgy tűnt, hogy a kerék defektes" - mondta Sainz.


Főszerepben az a bizonyos szakasz, amin Fernando Alonso a második helyet érte el. Egy újabb nagyszerű eredmény a spanyol sztártól az első Dakar Raliján.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso újat tapasztalt a Dakar 9. szakaszán
Következő cikk BRÉKING: nagyot borult Alonso a Toyotával a Dakar Ralin (videó)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország