Rossi a DTM-ben? 2023-ban talán megvalósulhat

A német túraautó-bajnokság, azaz a DTM már idénre is szerette volna a MotoGP visszavonult legendáját a versenyzőinek soraiban tudni, de ez végül nem jött össze. A „hátsó ajtó” azonban nyitva áll.

Valentino Rossi, Team WRT, Audi R8 LMS GT3 Evo

Fotót készítette: Audi Sport

Amikor 2021-ben Valentino Rossi bejelentette, hogy négy keréken szeretné folytatni karrierjét, miután elhagyja a MotoGP-t, a DTM főnöke, Gerhard Berger nem akart túlságosan is nagy nyomást helyezni rá.

Mivel azonban Rossinak már van némi tapasztalata GT3-as autókkal, így reménykedett benne, hogy az ő bajnoksága is vonzó lehet az olasz számára. Voltak is beszélgetések Berger és Rossi között, de a pilóta végül máshogy döntött, és idén a GT World Challenge Europe szériában méretteti meg magát a WRT csapatával.

Az imént említett sorozat, illetve a DTM között viszont vannak különbségek, hiába mennek GT3-as autókkal mindkét esetben. A GT World Challenge-ben ugyanis Rossi megosztja majd autóját csapattársaival, a versenyek között pedig vannak hosszútávú és sprintfutamok is.

További híreink:

A bajnokság csúcspontját a spái 24 órás viadal jelenti. A DTM-ben eközben csak sprintfutamokat tartanak minden hétvégén, és minden pilótának saját autója van. A németek számára tehát Rossi döntése eléggé keserű, mivel az ő nevével biztosan még többen lettek volna kíváncsiak az eseményekre.

„Elképesztően jó lett volna, ha Valentino nálunk indul” – mondta a DTM menedzsere, Frederic Elsner, aki érezte is, hogy Rossi először inkább talán megbízhatósági versenyeken fog elindulni. „Próbáltuk őt megszerezni, de nem feszítettük túl a húrt. Tiszteletben tartjuk a döntését, és reméljük, hogy ez még változhat 2023-ra.”

Ettől függetlenül Rossi akár már idén is bemutatkozhatna a DTM-ben amolyan szabadkártyás pilótaként. „Most a másik projektre koncentrál. Nem próbáljuk őrülten erőltetni a vendégszereplését. Ettől függetlenül még kapcsolatban állunk vele.”

 

„Az ő indulását mindenképpen engedélyeznénk. Ugyanakkor elég jó a helyzetünk ahhoz, hogy ne kelljen mindent félredobnunk csak azért, hogy Rossi a rajtrácson legyen” – magyarázta Elsner.

A sorozat korábbi bajnoka, Martin Tomczyk megérti Rossi döntését, de érzése szerint előbb-utóbb vélhetően majd a DTM-ben is szerencsét fog próbálni a korábbi motorversenyző. „Megértem, hogy most egy olyan sorozatot preferál, ahol megosztja az autót másokkal.”

„Ott sokat tud tanulni, és a csapattársai esetleg némileg elfedhetik a teljesítményét, de ettől még jó eredményeket érhet el. Most csak kis lépésekben halad. Ugyanakkor azt hiszem, elég ambiciózus ahhoz, hogy idővel eljusson a DTM-be.”

A KTM megtartotta új motorjai bemutatóját

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Castroneves duplázik: a Meyer Shank Acura nyert, hullottak a Cadillacek, dráma a GTD Pro Porschéi között a Daytona 24 óráson
Következő cikk Formula E-pilóta: Az F1-ben nem mondhatod el a véleményedet, itt viszont igen

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország