Rosenqvist nagyobbat bukott, mint Alonso: videón a jelenet Amerikából

Fernando Alonso után Felix Rosenqvist is rendesen eltalálta a falat Indianapolisban az Indy 500 második tesztnapján.

Felix Rosenqvist, Chip Ganassi Racing Honda

Fotót készítette: Bill Gulker

A hu.motorsport.com az elsők között számolhatott be az F1-es világbajnok nagy balesetéről. Szerencsére Fernando Alonso nem sérült meg, de a McLaren súlyos károkat szenvedett, amivel megint nehéz helyzetbe kerültek a felkészülést illetően. Minden egyes ilyen időveszteséggel egyre távolabb kerülhetnek a győzelemről, és ne feledjük, privát csapatként lesznek ott a rajtrácson. Ez lesz Alonso második ilyen próbálkozása 2017 után, ugyanis tavaly nem volt ott az indulók között.

Még több F1 hír:

Fernando balesete után nem kellett sokat várnunk arra, hogy egy újabb, még nagyobb csattanást lássunk, aminek a főszereplője a svéd újonc volt. Felix Rosenqvist még mindig csak 27 esztendős, aki egy igen tapasztalt pilótának mondhatja magát. Az F3-as sorozatban három esztendő után 2015-ben ünnepelhetett bajnoki címet, miközben a Formula E-ben is szerencsét próbált, de az F1-ig nem juthatott el. Az elektromos szériában rögtön az első szezonjában harmadik lett a bajnokság végén a Mahindra csapatával. A 2017/2018-as szezonban már csak 6. helyen végzett az alakulattal, amivel tavaly év végén az évadnyitón vett részt.

Felix Rosenqvist, Chip Ganassi Racing Honda
Felix Rosenqvist, Chip Ganassi Racing Honda
Felix Rosenqvist, Chip Ganassi Racing Honda
Felix Rosenqvist, Chip Ganassi Racing Honda
Felix Rosenqvist, Chip Ganassi Racing Honda
Felix Rosenqvist, Chip Ganassi Racing Honda
Felix Rosenqvist, Chip Ganassi Racing Honda
Felix Rosenqvist, Chip Ganassi Racing Honda
Felix Rosenqvist, Chip Ganassi Racing Honda
9

Jelenleg az első Indianapolis 500 versenyére készül a Chip Ganassi Racing színeiben, de a második edzésnapon igen csúnyát bukott, és nem sokon múlott, hogy az egyik társát is letarolja. A végállomást a pálya szélén elhelyezett gumik jelentették. Szerencsére saját maga szállt ki a roncsból, majd az orvosi központban elvégzett vizsgálatok után elmondta, jól van, és szerencsés, hogy a csapata egy igazán biztonságos autót épített. „Teljesen jól vagyok, csak ki kell elemeznünk, hogy mi történt. Úgy néz ki, mintha egy kicsit felfutottam volna. Nem igazán emlékszem.”

Videón a jelenet

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso összetörte az autóját az Indy 500 edzésén! (VIDEÓVAL)
Következő cikk Újabb durva bukás az Indy 500 előtt: ez már a harmadik (VIDEÓ)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország