Reagált az esetre a tegnapi go-kart versenyen dühöngő Luca Corberi

Luca Corberi reagált a tegnapi lonatói futamon elkövetett ámokfutása által keltett botrányra ,amelyben már az FIA is vizsgálódik a versenyzőtársát előbb menet közben majd a futam után is bántalmazni próbáló pilóta ellen.

FIA Karting European KZ/KZ2/Academy Championship - Genk

Fotót készítette: CIK/KSP

Luca Corberi tegnap kivívta magának a világhírt, bár valószínűleg nem ez volt a célja. A 23 éves versenyző egy baleset után előbb menet közben hozzávágta go-kartja lökhárítóját az őt meglökő vetélytársához, majd a futam után tandemben az apjával együtt bántalmazta a 16 éves Paolo Ippolitót.

Balszerencséjükre, az esetekről videófelvétel is készült, ami aztán futótűzként kezdett el terjedni az interneten, még a McLaren igazgatója, Zak Brown és Jenson Button is megosztották azt, utóbbi azzal a szöveggel, hogy "Örökre el kellene tiltani ezt a két idiótát."

Még több F1 hír:

Könnyen lehet, hogy ez lesz az ügyből, mert az FIA go-kart részlegének elnöke, Felipe Massa már elmondta, hogy nem marad szankciók nélkül az eset, ám az abban főszereplő Corberi ma személyes Facebook-oldalán tett közzé egy posztot, amiben talán elébe is megy ennek:

„Szeretnék bocsánatot kérni a motorsport-közösségtől azért, amit tettem. Nincsenek kifogásaim arra, miért tettem ezt, 15 éve tart a karrierem, ezalatt ilyen nem fordult elő, és remélhetőleg a jövőben sem fognak ilyet tenni mások.”

„Amikor a futam után magukhoz kérettek a versenybírák, megkértem őket, hogy vegyék el a licenszemet, mert pontosan tudtam, hogy menthetetlen, ami történt, de nekik erre nem volt lehetősége a nemzetközi szabályzat szerint, így kérek mindenkit, ne őket támadják.”

„Éppen ezért úgy döntöttem, soha többet nem indulok semmilyen motorsport-eseményen. Nem mártírkodni akarok, ez a helyes döntés. A családom 1985 óta foglalkozik go-kartozással, láttuk felemelkedni, láttuk a sportág legszebb és legrondább pillanatait. A tegnapi az utóbbiak közé tartozik és ezt sose felejtem.”

„Nem bocsánatért esedezem, mert nem érdemlem meg, bármilyen büntetést is kapok, egyetértek vele. Azért írom ezt, hogy tudassam, sajnálom, még ha ez nem is elég, mert a tegnap történtek életem legrosszabb cselekedetei voltak. Egy olyan srácé, aki szereti ezt a sportot és élete legrosszabb napja után is emlékezni fog a legszebb pillanatokra. Köszönöm.”

A Haas elmondta, mit vár pénteken Ilottól

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Massa a gokartbotrányról: ennek az elfogadhatatlan viselkedésnek következménye lesz
Következő cikk Zárt kapuk mögé szorul a Super Racing Festival

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország