Räikkönennek nem jött be a lutri, de ettől még elégedett második NASCAR-versenyével

Kimi Räikkönen nem úgy fejezte be a futamot a Circuit of the Americason, ahogy szerette volna, de második NASCAR-sorozatos versenyén is a jobbak között volt.

Kimi Raikkonen, Trackhouse Racing, Onx Homes / iLOQ Chevrolet Camaro

Kimi Raikkonen, Trackhouse Racing, Onx Homes / iLOQ Chevrolet Camaro

Rusty Jarrett / NKP / Motorsport Images

2007 Forma-1-es világbajnoka a 22. helyről kezdte a vasárnapi futamot, mely alatt főleg a középmezőnyben tartotta magát. Azonban a futam végén egy sárga zászlós fázis összehozta a mezőnyt, így esélye nyílt előrelépni, főleg, mivel éppen előtte volt a bokszban, így tíz körrel a vége előtt a negyedik helyen találta magát.

Ami ezután következett, arra a legjobb szó a káosz, több baleset történt és többször is újra kellett indítani a futamot. Räikkönennek minden pozícióért test-test ellen kellett megharcolnia, de végül ki is pördült. Az így elveszített helyeket már nem tudta visszaszerezni, így az utolsó célba érő autóként, 29. helyen végzett.

„Nem volt túl rossz verseny, a balesetekkel nem volt szerencsénk, de ez ilyen sajnos. A végére meghaltak a gumik. Csak jöttek, folyamatosan újraindítás újraindítás hátán, szóval a végére már nem maradtak gumik. Nagy kár, mert jó helyen voltunk, de aztán az újraindítás után rosszkor kerültünk rossz helyre.”

„Próbáltam kimaradni a balhéból minden alkalommal az első kanyarokban. Úgy tűnt, hogy nagyon jól sikerülhet ez, aztán három kanyarral később valaki rosszfelé tekeri a kormányt. Mindig volt egy kis könyöklés és elfékezések benne.”

A finn versenyző egyelőre nem tudja, hogyan tovább, de a Trackhouse Racing tulajdonosa, Justin Marks korábban azt mondta, a 91. autóba akkor ülhet be, amikor akar. Arra a kérdésre, mi lesz jövője a NASCAR-ban, Räikkönen így felelt:

„Nem tudom. Senki sem tudja igazából. Kár, hogy a vége így sikerült, de mi jól csináltuk a dolgokat, helyzetbe kerültünk, de az újraindítás úgy sikerült, ahogy. Meglátjuk, mit hoz a jövő. Egyelőre gőzöm sincs. Hosszú verseny volt. A ruha hűtője a felénél megadta magát, szóval elég meleg volt a kocsiban. Jó volt átmenni a mezőnyön, de a vége kicsit intenzívebbre sikeredett a kelleténél.”

A másik rajthoz álló Forma-1-es világbajnok, Jenson Button egy kicsit jobban tudott teljesíteni a végén, a 18. lett.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk NASCAR: Reddick nyerte a kaotikus futamot, Räikkönen balszerencsés volt a végén
Következő cikk Button majdnem feladta élete első NASCAR-futamát egészségügyi gondok miatt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország