Räikkönen új porondon – csapatfőnöknek áll!

Kimi Räikkönen ugyan még nem tudja, hogy valaha visszatér-e az F1-es paddockba, miután a tavalyi idény végén visszavonult, de az biztos, hogy a motokrossz-világbajnokság versenyein láthatjuk majd a Kawasaki csapatfőnökeként.

Kawasaki Factory Racing Team 2022

A Jégember ugyan saját elmondása szerint a következő időszakban semmilyen kötelező programot nem szeretne bevállalni, de a motorozást mindig is kedvelő finn most arra adta a fejét, hogy a Kawasaki Racing Team csapatvezetője legyen.

Egy évtizeddel ezelőtt már megalapította a saját csapatát is IceOne néven, most pedig még komolyabb szerepet vállal a sorozatban, hiszen ő és Antti Pyrhonen fogják vinni a Kawasaki gyári programját az MXGP-ben.

A bejelentés éppen jókor jött a márkának, amely a tavalyi év végén már azon gondolkozott, hogy nem folytatja tovább szerepvállalását a szériában. Most azonban fordulni látszik a szerencséjük, Räikkönen pedig izgatottan várja a kihívást.

Még több F1 hír:

„Nem titok, hogy számomra az egyik nagy szenvedélyt mindig is a motokrossz jelentette, ez a csapat viszont nem nevezhető hobbinak. Nagyon komoly, nagyon elkötelezett, és a lehető legjobbak akarunk lenni.”

„Most, hogy már nem versenyzem, többet tudok majd foglalkozni a projekttel. Nem elsősorban a nap ügyekről van szó, hanem inkább a stratégiai tervezésről, melynél igyekszem felhasználni korábbi tapasztalataimat arról, hogyan működik egy csapat és mitől válhat sikeressé a nemzetközi porondon.”

„Mindenki, köztük én is nagyon örülök annak, hogy a Kawasaki minket választott gyári csapatának. Tudom, hogy a siker esélye mindig nagyobb közvetlen gyári támogatással, ez tehát remek lehetőséget kínál számunkra, az új Kawasaki Racing Team számára az MXGP-ben” – mondta Räikkönen a bejelentés kapcsán.

 

A sorozat idei szezonja február 19-én veszi majd kezdetét az Egyesült Királyságban, a visszavonult finn pedig úgy tűnik, máris megtalálta egyik új elfoglaltságát abban a sportban, amelyet annyira szeret.

A McLaren is beindította idei autóját

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk De Vries nem követi Verstappen példáját
Következő cikk Vissza a jövőbe: V8-as motorokkal támad az Audi és a Porsche az LMDh-ban!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország