Piastri tovább növelte az előnyét Szocsiban az újabb F2-es futamgyőzelmével

A Prema ausztrál versenyzője, Oscar Piastri nem hibázott az F2 orosz nagydíjhétvégéjének főversenyén, és újabb győzelemmel növelte a tetemes előnyét a bajnoki pontverseny élén.

Oscar Piastri, Prema Racing

Fotót készítette: James Gasperotti / Motorsport Images

Oscar Piastri sorozatban harmadjára rajtolhatott az első rajtkockából, mögötte azonban a szokásosnál kisebb volt a mezőny: Felipe Drugovichot a tegnapi balesete után – amely még a rajt előtt történt a nedves pályán – nem engedték ma rajthoz állni az FIA orvosai.

Piastri meg is tartotta a vezetést, mögötte azonban Daruvala nem kapta el jól a rajtot, visszacsúszott Theo Pourchaire és Ralph Boschung mögé. Természetesen az első kör ezúttal sem telt el kiesés nélkül: a tegnap is kieső Bent Viscaalt Roy Nissany forgatta ki, ami a virtuális biztonsági beintését követelte meg.

Az első kör másik nagy vesztese Csou Kuan-jü (Guanyu Zhou) volt, aki a 4. helyről visszacsúszott a 8-ra. Ahogyan az F3-as versenyen a Correa, úgy az F2-es futamon Jake Hughes tartotta fel a HWA-val a mezőnyt a 6. hely környékén.

Még több F1 hír:

A kerékcserék sorát Ralph Boschung indította el, míg Jüri Vips teljesen más okból hajtott be: a Hitech észt versenyzője alatt elment a hajtás. Vips váratlan visszaesése után Csou, Lundgaard és Ticktum is elment a beugrós brit mellett.

A 9. körben az élről Piastri kiállt a kötelező kerékcseréjére, míg Pourchaire, Ticktum, Csou csak egy körrel később álltak – a bokszutca bejárata előtte egy remek manőverrel megelőzte a kínai versenyzőt.

Pourchaire pedig ki is jött Piastri elé, azonban az Alpine ausztrál juniorja a már bemelegedett gumikon könnyedén megelőzte. Pourchaire tempója azonban remek volt, és folyamatosan közeledett hozzá, amíg utol nem érték a mezőny hátulját, akik az alternatív stratégiával kint maradtak a közepeseken.

Mire áthámozták magukat a mezőny kevésbé dicsőített felén, 2,2 másodpercre csökkent Piastri előnye Pourchaire-hez képest, a 3. helyért pedig Boschung, Daruvala, és Svarcman harcoltak.

A 23. körig remekül védekezett a svájci versenyző, azonban akkor annyira csúnyán elfékezte a bal első kerekét, hogy pár körrel később defektet is kapott, így fel kellett adnia a versenyt.

 

Pourchaire végül nem tudott nyomást helyezni a versenyt remekül menedzselő Piastrira, Daruvala pedig az idei negyedik dobogós helyezését szerezte. Svarcman tempója ismét elmaradt Piastriétól, meg kellett elégednie a 4. hellyel.

Dan Ticktum az 5. helyig küzdötte fel magát, a pontversenyben második Csou csak a 6. lett, mögötte pedig a 7. helyen már az alternatív stratégiát választó Liam Lawson érkezett.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Doohan idegőrlő csatában aratott győzelmet, a Tridenté lett a csapatbajnoki cím!
Következő cikk IndyCar: Herta a 14. helyről nyert, Palou a 2021-es bajnok!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország